Sziasztok! Azon tűnődtem,hogy mit szólnátok ahhoz ha a következő részt Justin szemszögéből írnám meg? :)
Úgy gondolom szükséges lenne tudnunk Justin hogy is érez a történtekkel kapcsolatban és talán nem utálnánk annyira a tetteiért ha tudnánk mit-miért is tesz és hogyan érez:)
Legyen egy ilyen fejezet vagy fűzzem tovább a történetet Emily szemszögéből? :) Várom a véleményeteket. Puszi Chanel :*
2016. június 28., kedd
2016. június 19., vasárnap
24.Fejezet~ Változás
Sziasztok! Meghoztam az új részt :) Jöhetnek pozitív-negatív kritikák! Kinek mi tetszik és nem :) Ha tetszik hagyjatok magatok után nyomot :3 Jó olvasást! :*
Mire kinyitom a szemem az édes szuszogás helyett Justin hűlt helye kíván jó reggelt.
Nagyot ásítok majd zombi módra kievickélek ágyamból. Kivagyok merülve ez nem kétség, nézek tükrömbe szemem alatti sötét karikákat bámulva.
A ház úgy tűnik üres,tehát Justin tényleg lelépett Stella pedig még biztosan alszik. Nem is csodálom,szegénykém kitudja mióta... illetve pontosan tudom mióta nem aludt egy rendeset. Kopogás nélkül óvatosan nyitom ki az ajtót de ami fogad a leg szívszorítóbb látvány számomra amit valaha is tapasztaltam.
Sietve vetem magam mellé ,s a kezébe lévő gyógyszeres dobozt kezdem vizsgálni melyből néhány szem feje mellett pergett szét. Kétségkívül tudom hogy megtalálta anyám altatóit.
-Stella!-kezdem kétségbeesetten pofozgatni hátha felébred de semmi. pulzusát vizsgálom de éppen hogy van benne élet. Azonnal a szobámba rohanok és szinte zokogva tárcsázom a 911-et. Mély levegőket veszek és próbálok megnyugodni hogy érthetően el tudjam magyarázni a mentősöknek mi is történt de ebben a helyzetben nagyon nehéz.
Úton a kórház felé a mentősöket figyelve ahogy Stella felett tevékenykednek ,egyre jobban tudatosul bennem az amit eddig nem akartam felfogni . Talán örökre elveszítem Őt úgy ahogy Megant is. Könnycseppek egymás után folynak végig az arcomon és én csak meredek rá,a szőke hosszú hajára. A csont vékony testére ami ezelőtt olyan gyönyörű volt hogy férfi és nő egyaránt fordultak meg utána és rájövök hogy nálam rosszabb barát nincs az egész földkerekségen. Cserben hagytam és ez csak tetőződött egészen addig míg az öngyilkosságba menekült. Nem ezt soha nem fogom magamnak megbocsátani.
-Kisasszony!-simít végig vállamon az egyik 30as éveiben járó magas barna hajú férfi - Kérem üljön be a vezető mellé- mosolyog rám halványan én pedig csak bólintok. Nem akarom zavarni őket a munkájukban,így gyorsan előre megyek és leülök a sofőr mellé. Telefonomat előtúrom táskámból és Justin számát tárcsázom. Mikor már az 5. hívás után sem veszi fel feladom és a soron következőt,anyát tárcsázom amire nem meglepő módon az éles sípszó válaszol.
Ryan! Hiszen még is csak a húgáról van szó... Gyorsan kikeresem a névjegyek között, mikor telefonja kicsöng mély levegőt veszek de ismét csak a sípszó...Rohadt életbe
-Ryan! Azonnal hívj vissza! Stelláról van szó! Hova a pokolba tűnt mindenki??!!! Hívj vissza! -hagyok üzenetet a rögzítőn majd fáradtan a táskámba dobom ezt az utálatos készüléket.
Mikor leparkol a mentő a kórház előtt már 4 fehér ruhás vár ránk. Pillanatok alatt körül veszik és sietve kezdik el betolni az ajtón. Én is rohanok utánuk mikor az ajtónál az egyik nővér felém fordul és megállít.
-Sajnálom de Ön nem léphet be az osztályra!-mutat rám fenyegetően,én pedig hátra hőkölök.
-Még is mi az hogy nem mehetek be? Én vagyok az egyetlen hozzá tartozója!
-Jelenleg vírusos járvány terjed az országban így az intenzív osztályra nem engedhetünk be senkit! Majd ha a kis hölgy jobban lesz és átkerül a Pszichiátriára meglátogathatja addig kérjük legyen türelemmel!- válaszomat se várva zárja rá szinte az orromra az ajtót
-Pszichiátria?????
Hát ezt nem hiszem el! Fortyogva intek le egy taxit ,s diktálom a címemet.
Ujjaimat tördelve próbálok rájönni még is hova tűnhetett el mindenki pár nap leforgása alatt. Nagyjából két napig lehettünk az Árnyak vidékén ennyi idő alatt mi a franc történhetett.
A taxi órára pillantok ,az idő pontosan 10óra 13percet mutat. Viszont a dátummal valami nem stimmel.
-Elnézést uram!-szólítom meg a sofőrt- hányadika van ma?
-Május 23.a- néz rám a visszapillantóból én pedig nagyot nyelve,összepréselt szájjal dőlök hátra a bőrülésnek.
Semmit sem értek most már tényleg. Kezdek a kiakadás szélére érni és jogosan. Nagyjából 3 hete hogy elmentünk pedig nekem egy maximum két napnak tűnt. Valami nem stimmel. Semmi sem stimmel és van egy olyan sejtésem hogy nincs is semmi sem rendben!
Kifizetem a taxit s berohanok az udvarra. Kinyitom a kocsit majd szinte körülnézve sem tolatok az utcára amit a mögöttem jövő nagy fékcsikorgással és dudálással reagál le.
De nem foglalkozom vele. A gázt taposom és a "Vadász szállásra" tartok. Válaszokat kell kapnom és nem mellesleg kell valaki akin kisírhatom végre magam. Úgy érzem minden összeomlik körülöttem és nem csak úgy érzem hanem pontosan így is van..
Már messziről észre veszem Jus kocsiját a ház előtt parkolni így még jobban oda taposok a gázpedálnak hogy minél hamarabb oda érjek. Leállítom a motort ,s rohanok is be a házba. A konyha és az előszoba is üres ugyanúgy ahogy a nappali. Ezek szerint csak egy helyen lehet.
Kettesével szedve a lépcsőfokokat sietek a szobája felé de mikor egy éles női kacarászás szeli át a csöndet megtorpanok. Justin és a lány hangja váltakozva férkőznek a fülembe. Óvatos léptekkel közelítem meg az ajtót. Nagyjából van elképzelésem arról még is mi történik oda bent de mikor hangos nyögések váltják fel a kacarászást már teljesen biztos vagyok benne.
Hirtelen teszem kezemet a kilincsre és akaratomon kívül lépek be.
-Emily! Mi a franc?!!- ugrik ki szó szerint Amyből aki hatalmas vigyorral az arcán terül végig az ágyon melyen nem rég pontosabban úgy 3 hete én feküdtem ugyanúgy az ágyhoz kötözve mint most ő. Hirtelen nem tudom mit tegyek. Sírjak vagy inkább dühöngjek?? Van rá egyáltalán okom? Hisz Justinnal nem vagyunk együtt..
-Mit keresel itt?- bámul rám érthetetlenül Justin és ez az a pont ahol teljesen elborult az agyam
-Még hogy én mit keresek itt?? Inkább te mit keresel itt ezzel a ribanccal mikor tegnap este még hozzám bújtál meg engem akartál most meg itt hemperegsz ezzel..- mutatok rá fintorogva.- Justin Bieber. A nagy boszorkány vadász aki gyűlöli a fajtánkat mert megölték a családját erre meg itt hemperegsz egyel.
-Tudod , te sem vagy különb! És csak hogy tudd ugyanúgy gyűlölöm az összes boszorkány fajtátokat mint eddig!-vigyorog a képembe mire jobb kezemmel egy hatalmas pofont keverek le neki de akkorát hogy még én sem gondoltam hogy ennyi erő van bennem.
Kezeimet ökölbe szorítom. Szinte forrok a dühtől. Ez a mai napom fénypontja esküszöm..Próbálok mély levegőt venni és lehiggadni de mikor a földről a vigyorgó Bieber pofájával találom szemben magam eluralkodik rajtam valami. Valami olyan amit eddig még sosem éreztem.Düh,harag mérhetetlen düh ,sötétség, bánat és fájdalom mind egyszerre. Nem tudok uralkodni magamon ,de őszintén?! Nem is akarok!
Bal kezemet lassan Bieber felé szegezem, az ablak kivágódik és hűvös szél söpör végig a szobán. Amy arca elsápad. Sejti mi történik és hogy mi vár rá mivel kétségbe esetten próbálja kibogozni kezeit melyen én jót kacagok,s az öv helyett amit Bieber az én kezeim közé is tekert láncokat varázsolok a helyükre.
-Mit művelsz?-lép egyet Justin Amy felé de egy mozdulattal a levegőbe emelem majd nyakát kezdem fojtogatni elmémmel.
-Ne Emily! Nyugodj meg! Justin szeret téged!- kiabál Amy mire én csak egy hatalmas vigyort húzok fel arcomra.
-Szeressen csak téged! Nekem nem kell a szeretete. Ne aggódj a túl világon együtt lehettek-kacsintok rá-Már ha fej nélkül is fogsz kelleni neki- majd egy laza kézmozdulattal eltekerem a nyakát ,s utolsó lélegzetét kifújva összepréselődik teste az ágyon.
-És most.. -lépek közelebb Justinhoz. Megakarom ölni. Csak ez az egy gondolat jár a fejemben .Bűntudat nélkül fogom megölni és soha többé nem kellesz elviselnem azt a fájdalmat amit mind azóta okozott nekem mióta megismertem. De ahogy egészen közel kerülök hozzá. A mámorító illata és gyönyörű barna szemei fogságba ejtenek . Mint mindig.
-Kérlek ne!- levegőt markolászva próbálja leszedni torkáról a láthatatlan erőt
És átfut az agyamon hogy még is miért ne?.. Megérdemli hogy életben hagyjam?? Mikor folyamatosan csak megbántott , kihasznált és hazudott nekem. Tegnap este még jó voltam ma pedig már egy másik lánnyal hempereg. Hát tényleg ennyire nincsenek érzései? Lehet így élni egyáltalán? Ha neki ment akkor nekem is menni fog! Soha többé nem akarok érezni senki és semmi iránt semmit sem. Mindent bánok amit én tettem érte, egyszerűen mindent. Egy életre elásta magát a szememben!
Elengedem torkát majd a sarokba vágom ahol a szekrényből különféle ruhadarabok hullanak rá ráadásként. Szomorúan és egyben vidáman pillantok körbe a szobán. Megbántam e azt hogy megöltem Amyt? A válaszom nem! Egyáltalán nem. Megérdemelte ,hisz erre utazott amióta csak találkoztunk vele. Hát most megkapta Biebert utolsó élményként...
Sarkon fordulok de még mielőtt elhagynám a szobát egy pillanatra hátra fordulok. Bieber a sarokban ül szótlanul és csak bámul. Nem tudok kiolvasni semmilyen érzelmet belőle de már nem is akarok.
-Soha többé nem akarlak látni! Bárcsak hagytalak volna akkor este meghalni!- sziszegem fogaim között mire Bieber szája elnyílik egymástól és bingóóó valami érzelmet csak eltalált a két mondatos monológom. Kilépek az ajtón és hagyom hogy könnyeim elárasszák arcomat. Rohanok a lépcsőn lefelé egészen a kijáratig. Kezemet combomra támasztom és úgy zokogok tovább. Majd könnyeim letörlöm ,s az ég felé tartom karomat miközben egy akkorát sikoltok amekkorát csak bírok így kiadva a feszültségemet ami szó szerint szikrázik körülöttem . A ház ablakai egyszerre robbannak szét,s húlnak szét körülöttem az üveg szilánkjai. Fejem fölött sűrű fekete felhők gyülekeznek. Villámlás és mennydörgés kíséri őket. Úgy tornyosulnak felém mintha csak az utasításomat várnák majd az egyiket egyenesen mintha a ház előtti hatalmas fába irányítanám és az egy az egyben hosszában vágja ketté. Abban a pillanatban rájövök hogy valami megváltozott. Valami megváltoztatott vagy inkább valaki. S innentől többé semmi sem lesz a régi.
Mire kinyitom a szemem az édes szuszogás helyett Justin hűlt helye kíván jó reggelt.
Nagyot ásítok majd zombi módra kievickélek ágyamból. Kivagyok merülve ez nem kétség, nézek tükrömbe szemem alatti sötét karikákat bámulva.
A ház úgy tűnik üres,tehát Justin tényleg lelépett Stella pedig még biztosan alszik. Nem is csodálom,szegénykém kitudja mióta... illetve pontosan tudom mióta nem aludt egy rendeset. Kopogás nélkül óvatosan nyitom ki az ajtót de ami fogad a leg szívszorítóbb látvány számomra amit valaha is tapasztaltam.
Sietve vetem magam mellé ,s a kezébe lévő gyógyszeres dobozt kezdem vizsgálni melyből néhány szem feje mellett pergett szét. Kétségkívül tudom hogy megtalálta anyám altatóit.
-Stella!-kezdem kétségbeesetten pofozgatni hátha felébred de semmi. pulzusát vizsgálom de éppen hogy van benne élet. Azonnal a szobámba rohanok és szinte zokogva tárcsázom a 911-et. Mély levegőket veszek és próbálok megnyugodni hogy érthetően el tudjam magyarázni a mentősöknek mi is történt de ebben a helyzetben nagyon nehéz.
Úton a kórház felé a mentősöket figyelve ahogy Stella felett tevékenykednek ,egyre jobban tudatosul bennem az amit eddig nem akartam felfogni . Talán örökre elveszítem Őt úgy ahogy Megant is. Könnycseppek egymás után folynak végig az arcomon és én csak meredek rá,a szőke hosszú hajára. A csont vékony testére ami ezelőtt olyan gyönyörű volt hogy férfi és nő egyaránt fordultak meg utána és rájövök hogy nálam rosszabb barát nincs az egész földkerekségen. Cserben hagytam és ez csak tetőződött egészen addig míg az öngyilkosságba menekült. Nem ezt soha nem fogom magamnak megbocsátani.
-Kisasszony!-simít végig vállamon az egyik 30as éveiben járó magas barna hajú férfi - Kérem üljön be a vezető mellé- mosolyog rám halványan én pedig csak bólintok. Nem akarom zavarni őket a munkájukban,így gyorsan előre megyek és leülök a sofőr mellé. Telefonomat előtúrom táskámból és Justin számát tárcsázom. Mikor már az 5. hívás után sem veszi fel feladom és a soron következőt,anyát tárcsázom amire nem meglepő módon az éles sípszó válaszol.
Ryan! Hiszen még is csak a húgáról van szó... Gyorsan kikeresem a névjegyek között, mikor telefonja kicsöng mély levegőt veszek de ismét csak a sípszó...Rohadt életbe
-Ryan! Azonnal hívj vissza! Stelláról van szó! Hova a pokolba tűnt mindenki??!!! Hívj vissza! -hagyok üzenetet a rögzítőn majd fáradtan a táskámba dobom ezt az utálatos készüléket.
Mikor leparkol a mentő a kórház előtt már 4 fehér ruhás vár ránk. Pillanatok alatt körül veszik és sietve kezdik el betolni az ajtón. Én is rohanok utánuk mikor az ajtónál az egyik nővér felém fordul és megállít.
-Sajnálom de Ön nem léphet be az osztályra!-mutat rám fenyegetően,én pedig hátra hőkölök.
-Még is mi az hogy nem mehetek be? Én vagyok az egyetlen hozzá tartozója!
-Jelenleg vírusos járvány terjed az országban így az intenzív osztályra nem engedhetünk be senkit! Majd ha a kis hölgy jobban lesz és átkerül a Pszichiátriára meglátogathatja addig kérjük legyen türelemmel!- válaszomat se várva zárja rá szinte az orromra az ajtót
-Pszichiátria?????
Hát ezt nem hiszem el! Fortyogva intek le egy taxit ,s diktálom a címemet.
Ujjaimat tördelve próbálok rájönni még is hova tűnhetett el mindenki pár nap leforgása alatt. Nagyjából két napig lehettünk az Árnyak vidékén ennyi idő alatt mi a franc történhetett.
A taxi órára pillantok ,az idő pontosan 10óra 13percet mutat. Viszont a dátummal valami nem stimmel.
-Elnézést uram!-szólítom meg a sofőrt- hányadika van ma?
-Május 23.a- néz rám a visszapillantóból én pedig nagyot nyelve,összepréselt szájjal dőlök hátra a bőrülésnek.
Semmit sem értek most már tényleg. Kezdek a kiakadás szélére érni és jogosan. Nagyjából 3 hete hogy elmentünk pedig nekem egy maximum két napnak tűnt. Valami nem stimmel. Semmi sem stimmel és van egy olyan sejtésem hogy nincs is semmi sem rendben!
Kifizetem a taxit s berohanok az udvarra. Kinyitom a kocsit majd szinte körülnézve sem tolatok az utcára amit a mögöttem jövő nagy fékcsikorgással és dudálással reagál le.
De nem foglalkozom vele. A gázt taposom és a "Vadász szállásra" tartok. Válaszokat kell kapnom és nem mellesleg kell valaki akin kisírhatom végre magam. Úgy érzem minden összeomlik körülöttem és nem csak úgy érzem hanem pontosan így is van..
Már messziről észre veszem Jus kocsiját a ház előtt parkolni így még jobban oda taposok a gázpedálnak hogy minél hamarabb oda érjek. Leállítom a motort ,s rohanok is be a házba. A konyha és az előszoba is üres ugyanúgy ahogy a nappali. Ezek szerint csak egy helyen lehet.
Kettesével szedve a lépcsőfokokat sietek a szobája felé de mikor egy éles női kacarászás szeli át a csöndet megtorpanok. Justin és a lány hangja váltakozva férkőznek a fülembe. Óvatos léptekkel közelítem meg az ajtót. Nagyjából van elképzelésem arról még is mi történik oda bent de mikor hangos nyögések váltják fel a kacarászást már teljesen biztos vagyok benne.
Hirtelen teszem kezemet a kilincsre és akaratomon kívül lépek be.
-Emily! Mi a franc?!!- ugrik ki szó szerint Amyből aki hatalmas vigyorral az arcán terül végig az ágyon melyen nem rég pontosabban úgy 3 hete én feküdtem ugyanúgy az ágyhoz kötözve mint most ő. Hirtelen nem tudom mit tegyek. Sírjak vagy inkább dühöngjek?? Van rá egyáltalán okom? Hisz Justinnal nem vagyunk együtt..
-Mit keresel itt?- bámul rám érthetetlenül Justin és ez az a pont ahol teljesen elborult az agyam
-Még hogy én mit keresek itt?? Inkább te mit keresel itt ezzel a ribanccal mikor tegnap este még hozzám bújtál meg engem akartál most meg itt hemperegsz ezzel..- mutatok rá fintorogva.- Justin Bieber. A nagy boszorkány vadász aki gyűlöli a fajtánkat mert megölték a családját erre meg itt hemperegsz egyel.
-Tudod , te sem vagy különb! És csak hogy tudd ugyanúgy gyűlölöm az összes boszorkány fajtátokat mint eddig!-vigyorog a képembe mire jobb kezemmel egy hatalmas pofont keverek le neki de akkorát hogy még én sem gondoltam hogy ennyi erő van bennem.
Kezeimet ökölbe szorítom. Szinte forrok a dühtől. Ez a mai napom fénypontja esküszöm..Próbálok mély levegőt venni és lehiggadni de mikor a földről a vigyorgó Bieber pofájával találom szemben magam eluralkodik rajtam valami. Valami olyan amit eddig még sosem éreztem.Düh,harag mérhetetlen düh ,sötétség, bánat és fájdalom mind egyszerre. Nem tudok uralkodni magamon ,de őszintén?! Nem is akarok!
Bal kezemet lassan Bieber felé szegezem, az ablak kivágódik és hűvös szél söpör végig a szobán. Amy arca elsápad. Sejti mi történik és hogy mi vár rá mivel kétségbe esetten próbálja kibogozni kezeit melyen én jót kacagok,s az öv helyett amit Bieber az én kezeim közé is tekert láncokat varázsolok a helyükre.
-Mit művelsz?-lép egyet Justin Amy felé de egy mozdulattal a levegőbe emelem majd nyakát kezdem fojtogatni elmémmel.
-Ne Emily! Nyugodj meg! Justin szeret téged!- kiabál Amy mire én csak egy hatalmas vigyort húzok fel arcomra.
-Szeressen csak téged! Nekem nem kell a szeretete. Ne aggódj a túl világon együtt lehettek-kacsintok rá-Már ha fej nélkül is fogsz kelleni neki- majd egy laza kézmozdulattal eltekerem a nyakát ,s utolsó lélegzetét kifújva összepréselődik teste az ágyon.
-És most.. -lépek közelebb Justinhoz. Megakarom ölni. Csak ez az egy gondolat jár a fejemben .Bűntudat nélkül fogom megölni és soha többé nem kellesz elviselnem azt a fájdalmat amit mind azóta okozott nekem mióta megismertem. De ahogy egészen közel kerülök hozzá. A mámorító illata és gyönyörű barna szemei fogságba ejtenek . Mint mindig.
-Kérlek ne!- levegőt markolászva próbálja leszedni torkáról a láthatatlan erőt
És átfut az agyamon hogy még is miért ne?.. Megérdemli hogy életben hagyjam?? Mikor folyamatosan csak megbántott , kihasznált és hazudott nekem. Tegnap este még jó voltam ma pedig már egy másik lánnyal hempereg. Hát tényleg ennyire nincsenek érzései? Lehet így élni egyáltalán? Ha neki ment akkor nekem is menni fog! Soha többé nem akarok érezni senki és semmi iránt semmit sem. Mindent bánok amit én tettem érte, egyszerűen mindent. Egy életre elásta magát a szememben!
Elengedem torkát majd a sarokba vágom ahol a szekrényből különféle ruhadarabok hullanak rá ráadásként. Szomorúan és egyben vidáman pillantok körbe a szobán. Megbántam e azt hogy megöltem Amyt? A válaszom nem! Egyáltalán nem. Megérdemelte ,hisz erre utazott amióta csak találkoztunk vele. Hát most megkapta Biebert utolsó élményként...
Sarkon fordulok de még mielőtt elhagynám a szobát egy pillanatra hátra fordulok. Bieber a sarokban ül szótlanul és csak bámul. Nem tudok kiolvasni semmilyen érzelmet belőle de már nem is akarok.
-Soha többé nem akarlak látni! Bárcsak hagytalak volna akkor este meghalni!- sziszegem fogaim között mire Bieber szája elnyílik egymástól és bingóóó valami érzelmet csak eltalált a két mondatos monológom. Kilépek az ajtón és hagyom hogy könnyeim elárasszák arcomat. Rohanok a lépcsőn lefelé egészen a kijáratig. Kezemet combomra támasztom és úgy zokogok tovább. Majd könnyeim letörlöm ,s az ég felé tartom karomat miközben egy akkorát sikoltok amekkorát csak bírok így kiadva a feszültségemet ami szó szerint szikrázik körülöttem . A ház ablakai egyszerre robbannak szét,s húlnak szét körülöttem az üveg szilánkjai. Fejem fölött sűrű fekete felhők gyülekeznek. Villámlás és mennydörgés kíséri őket. Úgy tornyosulnak felém mintha csak az utasításomat várnák majd az egyiket egyenesen mintha a ház előtti hatalmas fába irányítanám és az egy az egyben hosszában vágja ketté. Abban a pillanatban rájövök hogy valami megváltozott. Valami megváltoztatott vagy inkább valaki. S innentől többé semmi sem lesz a régi.
2016. június 2., csütörtök
23.fejezet ~ Egyedül
Amikor belépek az ajtón a ház kong az ürességtől. Egy árva lelket sem találok, hívom anyáékat de senki sem veszi fel így bemegyek a szobámba ,a gardróbszekrényből kiválasztok egy szexi csipkés fekete felsőt egy fehér hosszúnadrággal,s a fürdőbe vonulok hogy lemossam magamról az árnyvidéki mocskot.Nem szeretnék még is megállok a tükör előtt. Arcom sápadt ,az a szokásos ragyogás,vidámság rég eltűnt belőle. Szemeim alatt sötét karikák ékeskednek. Elfáradtam. Tudom mindig is az izgalomra vágytam egész életemben ,de itt Los Angelesben túl sokat is kaptam belőle.
Idegesen pásztázom fáradt,letört arcomat és úgy döntök most az egyszer ideje lazítanom. Nem menthetem meg a világot egyes egyedül amikor még az anyámat sem vagyok képes megmenteni.
Egyedül maradtam ez a szomorú igazság. Már egyetlen barátom sincs. Mindenkit eltaszítottam magamtól. Egyik napról a másikra kiléptem az életükből egyetlen szó nélkül. De nem mondhatom el az igazságot hazudni pedig képtelen lennék és amúgy sem menne. Nem tudom kivel megbeszélni a problémáimat. Akinek pedig elmondhatnám Ő hamarosan tovább áll. Sőt lehet már rég le is lépett..
De elég volt a sajnálkozásból! Kiszállok a forró vízből, s megtörölközöm. Hajamat kifésülöm,megszárítom majd felveszem a nem rég kiválasztott szettet. Szemeimet cicás tusvonallal emelem ki. Majd hajamat a szokásos göndör loknik helyett egyenesre vasalom.A mai nap más lesz. A mai nap az enyém. Bedobálok néhány fontos cuccot a táskámba majd az autóhoz indulok ,beindítom és elhajtok apám háza elöl. Egy ideig csak autókázom és rádöbbenek hogy egyre jobban megy a vezetés. Mintha fejlettebbek lennének az érzékeim ,s előre látnám melyik autó merre megy ,vált sávot vagy próbálna megelőzni. Hiába élek már egy ideje a nagyvárosban de még mindig nehezen igazodom el benne így arra a helyre veszem az irányt ahova a legtöbbször jártunk. Egy részről félek mert nem lenne szabad Stelláékkal összefutnom másrészről izgulok és vágyom rá hogy újra láthassam a barátnőimet. Nem kellene oda mennem de a jelen pillanatban ez egy csöppet sem érdekel.
Remegő lábbal lépem át a Gecco bár küszöbét. Szememmel körbe pásztázom a helyet de a legnagyobb csalódottságomra a lányokat sehol sem látom. Szomorúan indulok el a szokásos helyünkre ami nyilván valóan a pult mellett az egyik sarokban lévő fehér bőrüléses asztalnál volt és úgy döntök a szokásos limonádék helyett most valami erősebbre vágyom. Mivel az alkoholok terén nem vagyok jártas így az egyetlen fajtát rendelem belőle amit ismerek.
-3 Tequilát kérek és mellé egy üveg tonicot!-adom le a rendelést a magas sötét hajú pincérnek. Soha nem láttam még itt,de mi tagadás elég régen jártam már erre. Kedvesen rám mosolyog majd vissza somfordál a pult mögé és elkészíti az italokat. Ennél nagyobb meglepődöttségre számítottam a háromfős adag tequila rendelésénél ,de lehet csak jól tudja leplezni. Ideje kirúgni a hámból.
Mikor a második felest is lehúzom szinte megakad a torkomon mikor egy kéz simul a vállamra.
Az ismerős illat befészkeli magát az orromba és még a hideg is végig szalad a testemen.
-Lám lám. Csak nem drága Emily Cortezt üdvözölhetjük??- s a hang hallatán már arcot is párosíthatok az illathoz. Ez nem lehet!
-Csak nem elő bújtál a vackodból,miután már a szüleid és a vadászaid is cserben hagytak?- ül le mellém Liam ,a szavakat a fülembe suttogva amitől immár nem csak a hideg ráz de jéggé is fagyok
-Miről beszélsz?-húzódok el mellőle
-Arról hogy egyedül maradtál. Gyenge vagy és sebezhető. Arról hogy a királynő és jómagam mindent elfogunk tőled venni amid még maradt. -mélyeszti szemeit enyéimbe . Az arcán a vigyora szinte a füléig ér.
-Nem félsz attól ,hogy ebben a pillanatban akár kitéphetném a szívedet a helyéről?- vonom fel a szemöldökömet és próbálok az arcomra higgadtságot erőltetni ,ne lássa mennyire megijeszt az amit mondd.
- Te???-kacag fel hangosan- Te egy legyet sem tudnál lecsapni. Eléggé kiismertelek már-kacsint rám - Ráadásul nyilvános helyen vagyunk ami nem mellesleg az enyém.Szóval nem biztos hogy kijutnál innen élve.
-Ha azt hiszed hogy nem lennék képes mindenkit megölni ebben a teremben pusztán egy mozdulattal akkor nagyon tévedsz!- húzom mosolyra ajkaim ,de közben az asztal alatt a kezemet olyan erősen szorítom ökölbe hogy a körmeim lukat vágnak tenyerembe.
-Nem nem lennél rá képes ! Már csak azért sem mert a drága barátnőd most lépett át a küszöbön. - tekintetem azonnal az ajtóra emelem ahol Stellát pillantom meg. Gyönyörű hosszú szőke haja most felfogva nyugszik a vállán. Arca fáradt élettelen. S mintha legalább 5 évet öregedett volna. Borzalmasan fest. Ruhái lógnak rajta pedig eddig sem volt egy vastag,erős testalkatú. Mi a fene..
-Gondolom nem szeretnéd hogy bántódása essen. Bár ha nem te akkor az alkohol fogja megölni.
-Miről beszélsz?-szegezem rá dühös tekintetemet hisz szinte biztos vagyok benne hogy tréfál de a gondolat ott motoszkál bennem hogy igazából nincs oka hazudni.
-Alkoholista lett. Minden nap részegre issza magát ezen a szent helyen.- áll fel mellőlem röhögcsélve. Tutira kinyírom ezt a férget!!!!
-Jó szórakozást!-indul el vihogva ,s mire felfogom a történteket Stella áll velem szemben. Arca dühös amit teljes mértékben megértek ,
-Még is hova a francba tűntél egyetlen szó nélkül?!!! - ül le velem szembe ,s közben lepakolja a kezében lévő cuccait
- Annyira sajnálom Stella..De..de sajnos nem tehettem mást. -hajtom le fejem mielőtt szemeim bármit is elárulnának
-Hogy nem tehettél mást.... Hogy nem tudtál volna annyit mondani hogy csá leléptem majd talán valamikor visszajövök.. Hogy Ryantől kell megtudnom hogy anyukád kapott egy jobb állást és elköltöztetek. Tényleg úgy gondolod hogy nem tehettél volna mást??!!
Nagyot nyelek és igaza van. Fordított esetben én is így reagáltam volna és halálra aggódtam volna magam még is hova tűnt a legjobb barátnőm ,s mért nem ad magáról élet jelet.
-Igazad van. Ígérem mostantól minden a régi lesz. Nem megyek sehova!
Stella nagyot sóhajt és egy könnycsepp kúszik végig az arcán
-Stell mi a baj?-fogom meg az asztalon összekulcsolt kezeit. Majd arcán egyre több és több könnycsepp jelenik meg
-Mondj már valamit!
-Már semmi sem lesz a régi.-szipog nagyokat én pedig csak kimeresztett szemekkel bámulok rá még is miről beszél,
-Megan meghalt-kezd zokogni. A szívem a torkomban dobog nem akarom elhinni amit mondd
-Mi..mégis miről beszélsz???
-Nagyjából két hónapja. Egy autó balesetben- törli meg szemeit.
-Nem ez nem lehet igaz . - sokk hatás. Mást nem tudok mondani erre a reakcióra ami a testemben megy végig. Nem tudom elhinni amit mondd. Nem létezhet ilyen hogy egy ember egyik napról a másikra egyszerűen elmegy közülünk és még hihetetlenebb ha az egyik szerettünkről van szó.
-Elment. És te is elmentél. Én pedig egyedül maradtam. Senkivel nem tudtam megosztani a fájdalmamat. Egyedül cipelem ezt a hatalmas terhet amely úgy érzem lassan felemészti a lelkemet és már nem bírom elviselni.- kezd újra zokogni. Gyorsan felállok helyemről,s mellé csusszanok
-Sajnálom! Annyira sajnálom- ölelem magamhoz ,s könnyeink egymás ellen folynak végig arcunkon.
A gyász egy hatalmas teher. És én egyedül hagytam vele. Nem csodálom hogy az alkoholba menekült és nem is vetem meg érte. Ha egy szerettünk el megy azt nagyon nehéz megemésztenünk.
-Most már itt vagyok és többé nem hagylak magadra!
-Megígéred?-néz rám nagy kék boci szemeivel mely mindig megmosolyogtat ám most a szokásos vidámság helyett a bánat táncol benne
-Megígérem! Most pedig gyere. Menjünk!-fogom kézen barátnőmet
-De még is hova? -néz rám meglepődve
-Haza!-mosolygok rá majd ő is viszonozza ,s elindulunk az autóhoz.
-Hölgyem még nem fizetett!-szól utánunk a pultos
-A főnök vendégei voltunk-kacsintok rá,s már kint is vagyunk az autónál
A lakásunknál parkolok le. Kiveszem a lábtörlő alól a kulcsot és elfordítom a zárban. A ház ugyanúgy áll ahogy legutoljára itt hagytam. Jó érzés újra itthon lenni. Apámnál valahogy sosem éreztem azt az otthon hangulatot. Bár hogy is érezhetné az ember mikor nagyjából 40 vadász járkál a házban akik nem annyira látják őt szívesen..
-Gyere, feküdj le. Ahogy látom rád fér egy kiadós alvás- fogom kézen Stellát ,s felvezetem anyám szobájába. Az egyik kedvenc pizsamámat nyomom a kezébe majd miután lefeküdt betakarom és egy puszit nyomok a hajába
-Em. Ugye nem mész sehová?!- néz rám keserűen. Az eddigi bűntudatom most még jobban fellángol bennem. Magára hagytam akkor amikor szüksége volt rám. Nem viszonoztam azt a szivességet amit tőle kaptam mikor a városba kerültem. Ő mellettem állt. Segített nekem én pedig cserben hagytam.
- Ne félj, itt leszek mikor felébredsz.-ölelem meg majd magára hagyom hogy kipihenhesse magát ,mivel elmondása szerint azóta rémálmai vannak mióta Megan meghalt. Istenem. Még a gondolat is szörnyű. Lukat éget az elmémbe majd a szívembe. Már el is felejtettem milyen érzés amikor valakit igazán elveszítünk és soha többé nem láthatjuk. Akaratom ellenére is eszembe jut Justin ,de gyorsan kiverem a fejemből. Nincs energiám jelenleg vele foglalkozni és nem is akarok. Ha ilyen könnyen el tud hagyni még a gondolataimat sem érdemli meg. Bár olyan könnyű lenne nem gondolnom rá..
A konyhában csinálok magamnak egy kamilla teát, hátha megnyugtat.Elszürcsölöm majd felmegyek a szobámba. Nem lep meg mikor mindent ugyanúgy találok ahogy szokott lenni. Belevetem magam az ágyba, nagy sóhaj hagyja el számat. Rettentően hiányzott már az én saját kis ágyikóm és a szobám is. A széken megpillantom a szőrös puha nyuszis köntösömet. Akaratlanul is az jut eszembe ahogy anya a lépcsőn szökdécselve ugrál le hozzám benne. Milyen vidámak voltunk és gondtalanok. Vajon hol lehet most és miért nem érem el.Egyáltalán miért nem veszi fel nekem a telefont senki...Lehet igaza van annak a félkegyelműnek és elmentek. Anya kizárt hogy képes lenne ilyet tenni. Nem hagyna el sosem! Ezekkel a gondolatokkal a fejembe merülök álomra.
Ajtó nyikorgás csapja meg a fülem majd a takaróm felemelkedik. Első gondolatom hogy biztosan Stella jött át hozzám de mikor megérzem az ismerős illatot rögtön rájövök hogy ez nem Stella.
Kezei derekamra fonódnak majd szorosan hozzám bújik.
-Mi a francot művelsz?-ülök fel az ágyon. Justin értetlen arccal mered rám
-Hogy kerülsz ide egyáltalán? Miért nem tűntél már el az életemből?-sziszegem fogaim között bár a legkevésbé se szeretném hogy elmenjen.
-Komolyan ezt szeretnéd?- néz rám kérdően
-Ezt!
-Mi bajod van?
-Hogy mi a bajom... Órákig sorolhatnám! De inkább gondolkodj el a tetteiden a viselkedésen és legfőképp a szavaidon! Különben is hol hagytad az újdonsült játék szered? Mert nagyon remélem hogy nem hoztad őt ide!
- Áh szóval erről van szó- az a tipikus vigyor már mondanom se kell hogy ott virít az arcán..- Ha Amyre gondolsz nem, nincs itt.
-Helyes. Most pedig nyugodtan vissza mehetsz hozzá!-mutatok idegesen az ajtó felé ,de ő nem tágít
-Ne csináld már.. -forgatja meg szemeit- Semmit sem akarok tőle.
-Nekem nem úgy tűnt..
-Most komolyan ezen fogunk veszekedni?-próbál hozzám bújni de eltolom magamtól
-Akkor inkább beszéljünk arról hogy azt mondtad hogy elhagysz?? -csattanok fel- Egyáltalán miért vagy még itt?! Miért nem mentél el és hagysz engem békén??!
-Mert nem tudlak elhagyni!-ajkaim e szavai hallatán elnyílnak egymástól. Annyi mindent szeretnék még a fejéhez vágni de belém ragadtak a szavak. Justin ezt kihasználva felül az ágyon, kezeit a tarkómra ,s az arcomra simítja.Gyengéd és nekem pont erre van szükségem. Érintése olyan gyengéd mint amilyen jelenleg én vagyok. Ajkai lassan közelítenek felém engedély kérően lassan én pedig nem bírom kivárni míg oda érnek így eléjük megyek és már heves csókolózásba is bonyolódunk.
Ez az amire egész végig szükségem volt. Ez az ami megnyugtat testileg lelkileg és Ő az akire szükségem van hogy teljes legyek.
Jus felém kerekedik ,s kezei bejárják felsőtestemet. Ujjaival cirógatja bőrömet majd ajkaival követi azoknak a vonalát. Kezemmel hajába túrok majd a másikkal a hátán lévő izmok körvonalát kezdem rajzolgatni,de kezemet a fejem főlé szorítja, Végig csókolja testemet a nyakamtól egészen a hasam aljáig majd egy mozdulattal kigombolja a nadrágomat s lesegíti rólam.
Pólóját áthúzom feje fölött aztán az enyém következik. A gyengeség belőlem és belőle is elszállt.Átvette a helyét a vágy és a szenvedély. Feláll az ágyról, a köntösömhöz lép és kihúzza belőle a kötőkéjét. Rögtön tudom mire készül.
-Miért nem hagyod hogy megérintselek? Talán nem tetszik vagy nem élvezed?-teszem fel a legidiótább kérdést ami valaha kijött a számon..
-Így sokkal szenvedélyesebb és szexibb lesz amit csinálunk- kacsint rám- Higgy nekem!
Nem veszem be a dumáját de úgy döntök nem ez a legalkalmasabb időpont hogy ezt a témát megvitassuk így engedelmeskedem neki. Gyakorlott mozdulatokkal kötözi össze kezeim fejem fölött,gondolom nem ez az első alkalom neki.. Ajkai újra a nyakamon majd egyre lentebb és lentebb.. Gyülölöm hogy nem adhatom neki vissza azt a kényeztetést amit ő nyújt nekem..
Ismét feláll de csak addig amíg a nadrágját ,s a boxerét a földre nem dobja aztán felhelyezi az ezüst fólia tartalmát ,s már újra felettem nyújtózik el. Lassan hatol belém talán még lassabban mint legutóbb. De minél többet vársz valamire annál jobb érzés amikor magadnak tudhatod.
Testemet átjárja ugyan az a bizsergés,sőt talán most még annál is erőteljesebb . Mindennél jobban vágyom rá hogy megérintsem, magamhoz szorítsam ,s a hajába túrjak és igaza volt talán pont azért vágyom rá ennyire, pont azért ilyen szenvedélyes mert nem tehetem meg.
*
-Justin.Kérdezhetek valamit?-nyelek nagyot. Nem bírom tovább egyszerűen tudnom kell a választ mert különben beleőrülök
-Kérdezz -simít végig a vállamon
-Érzel irántam valamit?- pillantok rá szemem sarkából és látom ahogy az arca elkomorul
-Ez bonyolult.-ráncolja össze a szemöldökét . Látom hogy erősen gondolkodik a válaszon
-Próbáld meg kifejteni-erősködök de érzem hogy nem kellene. Nem biztos hogy szeretném hallani a választ de tudnom kell mire számítsak
- Nézd.. Nem kérheted egy embertől hogy szeressen legalább is egy olyan embertől aki soha nem szeretett még senkit a szülein kívül ami már rettenetesen régen volt. Nem tudom milyen érzés az ha valakit szeretsz nem voltam szerelmes és valószínűséggel nem is leszek soha. El sem tudom képzelni hogy mit érzel irántam,hogy milyen érzés az. Jó vagy talán rossz érzés. De mivel engem szeretsz csak az utóbbi lehet .. Szóval az igazság az hogy nem tudom Emily. De azt tudom hogy fontos vagy számomra. Féltelek és nem akarlak egyedül hagyni egy percre sem.
Idegesen pásztázom fáradt,letört arcomat és úgy döntök most az egyszer ideje lazítanom. Nem menthetem meg a világot egyes egyedül amikor még az anyámat sem vagyok képes megmenteni.
Egyedül maradtam ez a szomorú igazság. Már egyetlen barátom sincs. Mindenkit eltaszítottam magamtól. Egyik napról a másikra kiléptem az életükből egyetlen szó nélkül. De nem mondhatom el az igazságot hazudni pedig képtelen lennék és amúgy sem menne. Nem tudom kivel megbeszélni a problémáimat. Akinek pedig elmondhatnám Ő hamarosan tovább áll. Sőt lehet már rég le is lépett..
De elég volt a sajnálkozásból! Kiszállok a forró vízből, s megtörölközöm. Hajamat kifésülöm,megszárítom majd felveszem a nem rég kiválasztott szettet. Szemeimet cicás tusvonallal emelem ki. Majd hajamat a szokásos göndör loknik helyett egyenesre vasalom.A mai nap más lesz. A mai nap az enyém. Bedobálok néhány fontos cuccot a táskámba majd az autóhoz indulok ,beindítom és elhajtok apám háza elöl. Egy ideig csak autókázom és rádöbbenek hogy egyre jobban megy a vezetés. Mintha fejlettebbek lennének az érzékeim ,s előre látnám melyik autó merre megy ,vált sávot vagy próbálna megelőzni. Hiába élek már egy ideje a nagyvárosban de még mindig nehezen igazodom el benne így arra a helyre veszem az irányt ahova a legtöbbször jártunk. Egy részről félek mert nem lenne szabad Stelláékkal összefutnom másrészről izgulok és vágyom rá hogy újra láthassam a barátnőimet. Nem kellene oda mennem de a jelen pillanatban ez egy csöppet sem érdekel.
Remegő lábbal lépem át a Gecco bár küszöbét. Szememmel körbe pásztázom a helyet de a legnagyobb csalódottságomra a lányokat sehol sem látom. Szomorúan indulok el a szokásos helyünkre ami nyilván valóan a pult mellett az egyik sarokban lévő fehér bőrüléses asztalnál volt és úgy döntök a szokásos limonádék helyett most valami erősebbre vágyom. Mivel az alkoholok terén nem vagyok jártas így az egyetlen fajtát rendelem belőle amit ismerek.
-3 Tequilát kérek és mellé egy üveg tonicot!-adom le a rendelést a magas sötét hajú pincérnek. Soha nem láttam még itt,de mi tagadás elég régen jártam már erre. Kedvesen rám mosolyog majd vissza somfordál a pult mögé és elkészíti az italokat. Ennél nagyobb meglepődöttségre számítottam a háromfős adag tequila rendelésénél ,de lehet csak jól tudja leplezni. Ideje kirúgni a hámból.
Mikor a második felest is lehúzom szinte megakad a torkomon mikor egy kéz simul a vállamra.
Az ismerős illat befészkeli magát az orromba és még a hideg is végig szalad a testemen.
-Lám lám. Csak nem drága Emily Cortezt üdvözölhetjük??- s a hang hallatán már arcot is párosíthatok az illathoz. Ez nem lehet!
-Csak nem elő bújtál a vackodból,miután már a szüleid és a vadászaid is cserben hagytak?- ül le mellém Liam ,a szavakat a fülembe suttogva amitől immár nem csak a hideg ráz de jéggé is fagyok
-Miről beszélsz?-húzódok el mellőle
-Arról hogy egyedül maradtál. Gyenge vagy és sebezhető. Arról hogy a királynő és jómagam mindent elfogunk tőled venni amid még maradt. -mélyeszti szemeit enyéimbe . Az arcán a vigyora szinte a füléig ér.
-Nem félsz attól ,hogy ebben a pillanatban akár kitéphetném a szívedet a helyéről?- vonom fel a szemöldökömet és próbálok az arcomra higgadtságot erőltetni ,ne lássa mennyire megijeszt az amit mondd.
- Te???-kacag fel hangosan- Te egy legyet sem tudnál lecsapni. Eléggé kiismertelek már-kacsint rám - Ráadásul nyilvános helyen vagyunk ami nem mellesleg az enyém.Szóval nem biztos hogy kijutnál innen élve.
-Ha azt hiszed hogy nem lennék képes mindenkit megölni ebben a teremben pusztán egy mozdulattal akkor nagyon tévedsz!- húzom mosolyra ajkaim ,de közben az asztal alatt a kezemet olyan erősen szorítom ökölbe hogy a körmeim lukat vágnak tenyerembe.
-Nem nem lennél rá képes ! Már csak azért sem mert a drága barátnőd most lépett át a küszöbön. - tekintetem azonnal az ajtóra emelem ahol Stellát pillantom meg. Gyönyörű hosszú szőke haja most felfogva nyugszik a vállán. Arca fáradt élettelen. S mintha legalább 5 évet öregedett volna. Borzalmasan fest. Ruhái lógnak rajta pedig eddig sem volt egy vastag,erős testalkatú. Mi a fene..
-Gondolom nem szeretnéd hogy bántódása essen. Bár ha nem te akkor az alkohol fogja megölni.
-Miről beszélsz?-szegezem rá dühös tekintetemet hisz szinte biztos vagyok benne hogy tréfál de a gondolat ott motoszkál bennem hogy igazából nincs oka hazudni.
-Alkoholista lett. Minden nap részegre issza magát ezen a szent helyen.- áll fel mellőlem röhögcsélve. Tutira kinyírom ezt a férget!!!!
-Jó szórakozást!-indul el vihogva ,s mire felfogom a történteket Stella áll velem szemben. Arca dühös amit teljes mértékben megértek ,
-Még is hova a francba tűntél egyetlen szó nélkül?!!! - ül le velem szembe ,s közben lepakolja a kezében lévő cuccait
- Annyira sajnálom Stella..De..de sajnos nem tehettem mást. -hajtom le fejem mielőtt szemeim bármit is elárulnának
-Hogy nem tehettél mást.... Hogy nem tudtál volna annyit mondani hogy csá leléptem majd talán valamikor visszajövök.. Hogy Ryantől kell megtudnom hogy anyukád kapott egy jobb állást és elköltöztetek. Tényleg úgy gondolod hogy nem tehettél volna mást??!!
Nagyot nyelek és igaza van. Fordított esetben én is így reagáltam volna és halálra aggódtam volna magam még is hova tűnt a legjobb barátnőm ,s mért nem ad magáról élet jelet.
-Igazad van. Ígérem mostantól minden a régi lesz. Nem megyek sehova!
Stella nagyot sóhajt és egy könnycsepp kúszik végig az arcán
-Stell mi a baj?-fogom meg az asztalon összekulcsolt kezeit. Majd arcán egyre több és több könnycsepp jelenik meg
-Mondj már valamit!
-Már semmi sem lesz a régi.-szipog nagyokat én pedig csak kimeresztett szemekkel bámulok rá még is miről beszél,
-Megan meghalt-kezd zokogni. A szívem a torkomban dobog nem akarom elhinni amit mondd
-Mi..mégis miről beszélsz???
-Nagyjából két hónapja. Egy autó balesetben- törli meg szemeit.
-Nem ez nem lehet igaz . - sokk hatás. Mást nem tudok mondani erre a reakcióra ami a testemben megy végig. Nem tudom elhinni amit mondd. Nem létezhet ilyen hogy egy ember egyik napról a másikra egyszerűen elmegy közülünk és még hihetetlenebb ha az egyik szerettünkről van szó.
-Elment. És te is elmentél. Én pedig egyedül maradtam. Senkivel nem tudtam megosztani a fájdalmamat. Egyedül cipelem ezt a hatalmas terhet amely úgy érzem lassan felemészti a lelkemet és már nem bírom elviselni.- kezd újra zokogni. Gyorsan felállok helyemről,s mellé csusszanok
-Sajnálom! Annyira sajnálom- ölelem magamhoz ,s könnyeink egymás ellen folynak végig arcunkon.
A gyász egy hatalmas teher. És én egyedül hagytam vele. Nem csodálom hogy az alkoholba menekült és nem is vetem meg érte. Ha egy szerettünk el megy azt nagyon nehéz megemésztenünk.
-Most már itt vagyok és többé nem hagylak magadra!
-Megígéred?-néz rám nagy kék boci szemeivel mely mindig megmosolyogtat ám most a szokásos vidámság helyett a bánat táncol benne
-Megígérem! Most pedig gyere. Menjünk!-fogom kézen barátnőmet
-De még is hova? -néz rám meglepődve
-Haza!-mosolygok rá majd ő is viszonozza ,s elindulunk az autóhoz.
-Hölgyem még nem fizetett!-szól utánunk a pultos
-A főnök vendégei voltunk-kacsintok rá,s már kint is vagyunk az autónál
A lakásunknál parkolok le. Kiveszem a lábtörlő alól a kulcsot és elfordítom a zárban. A ház ugyanúgy áll ahogy legutoljára itt hagytam. Jó érzés újra itthon lenni. Apámnál valahogy sosem éreztem azt az otthon hangulatot. Bár hogy is érezhetné az ember mikor nagyjából 40 vadász járkál a házban akik nem annyira látják őt szívesen..
-Gyere, feküdj le. Ahogy látom rád fér egy kiadós alvás- fogom kézen Stellát ,s felvezetem anyám szobájába. Az egyik kedvenc pizsamámat nyomom a kezébe majd miután lefeküdt betakarom és egy puszit nyomok a hajába
-Em. Ugye nem mész sehová?!- néz rám keserűen. Az eddigi bűntudatom most még jobban fellángol bennem. Magára hagytam akkor amikor szüksége volt rám. Nem viszonoztam azt a szivességet amit tőle kaptam mikor a városba kerültem. Ő mellettem állt. Segített nekem én pedig cserben hagytam.
- Ne félj, itt leszek mikor felébredsz.-ölelem meg majd magára hagyom hogy kipihenhesse magát ,mivel elmondása szerint azóta rémálmai vannak mióta Megan meghalt. Istenem. Még a gondolat is szörnyű. Lukat éget az elmémbe majd a szívembe. Már el is felejtettem milyen érzés amikor valakit igazán elveszítünk és soha többé nem láthatjuk. Akaratom ellenére is eszembe jut Justin ,de gyorsan kiverem a fejemből. Nincs energiám jelenleg vele foglalkozni és nem is akarok. Ha ilyen könnyen el tud hagyni még a gondolataimat sem érdemli meg. Bár olyan könnyű lenne nem gondolnom rá..
A konyhában csinálok magamnak egy kamilla teát, hátha megnyugtat.Elszürcsölöm majd felmegyek a szobámba. Nem lep meg mikor mindent ugyanúgy találok ahogy szokott lenni. Belevetem magam az ágyba, nagy sóhaj hagyja el számat. Rettentően hiányzott már az én saját kis ágyikóm és a szobám is. A széken megpillantom a szőrös puha nyuszis köntösömet. Akaratlanul is az jut eszembe ahogy anya a lépcsőn szökdécselve ugrál le hozzám benne. Milyen vidámak voltunk és gondtalanok. Vajon hol lehet most és miért nem érem el.Egyáltalán miért nem veszi fel nekem a telefont senki...Lehet igaza van annak a félkegyelműnek és elmentek. Anya kizárt hogy képes lenne ilyet tenni. Nem hagyna el sosem! Ezekkel a gondolatokkal a fejembe merülök álomra.
Ajtó nyikorgás csapja meg a fülem majd a takaróm felemelkedik. Első gondolatom hogy biztosan Stella jött át hozzám de mikor megérzem az ismerős illatot rögtön rájövök hogy ez nem Stella.
Kezei derekamra fonódnak majd szorosan hozzám bújik.
-Mi a francot művelsz?-ülök fel az ágyon. Justin értetlen arccal mered rám
-Hogy kerülsz ide egyáltalán? Miért nem tűntél már el az életemből?-sziszegem fogaim között bár a legkevésbé se szeretném hogy elmenjen.
-Komolyan ezt szeretnéd?- néz rám kérdően
-Ezt!
-Mi bajod van?
-Hogy mi a bajom... Órákig sorolhatnám! De inkább gondolkodj el a tetteiden a viselkedésen és legfőképp a szavaidon! Különben is hol hagytad az újdonsült játék szered? Mert nagyon remélem hogy nem hoztad őt ide!
- Áh szóval erről van szó- az a tipikus vigyor már mondanom se kell hogy ott virít az arcán..- Ha Amyre gondolsz nem, nincs itt.
-Helyes. Most pedig nyugodtan vissza mehetsz hozzá!-mutatok idegesen az ajtó felé ,de ő nem tágít
-Ne csináld már.. -forgatja meg szemeit- Semmit sem akarok tőle.
-Nekem nem úgy tűnt..
-Most komolyan ezen fogunk veszekedni?-próbál hozzám bújni de eltolom magamtól
-Akkor inkább beszéljünk arról hogy azt mondtad hogy elhagysz?? -csattanok fel- Egyáltalán miért vagy még itt?! Miért nem mentél el és hagysz engem békén??!
-Mert nem tudlak elhagyni!-ajkaim e szavai hallatán elnyílnak egymástól. Annyi mindent szeretnék még a fejéhez vágni de belém ragadtak a szavak. Justin ezt kihasználva felül az ágyon, kezeit a tarkómra ,s az arcomra simítja.Gyengéd és nekem pont erre van szükségem. Érintése olyan gyengéd mint amilyen jelenleg én vagyok. Ajkai lassan közelítenek felém engedély kérően lassan én pedig nem bírom kivárni míg oda érnek így eléjük megyek és már heves csókolózásba is bonyolódunk.
Ez az amire egész végig szükségem volt. Ez az ami megnyugtat testileg lelkileg és Ő az akire szükségem van hogy teljes legyek.
Jus felém kerekedik ,s kezei bejárják felsőtestemet. Ujjaival cirógatja bőrömet majd ajkaival követi azoknak a vonalát. Kezemmel hajába túrok majd a másikkal a hátán lévő izmok körvonalát kezdem rajzolgatni,de kezemet a fejem főlé szorítja, Végig csókolja testemet a nyakamtól egészen a hasam aljáig majd egy mozdulattal kigombolja a nadrágomat s lesegíti rólam.
Pólóját áthúzom feje fölött aztán az enyém következik. A gyengeség belőlem és belőle is elszállt.Átvette a helyét a vágy és a szenvedély. Feláll az ágyról, a köntösömhöz lép és kihúzza belőle a kötőkéjét. Rögtön tudom mire készül.
-Miért nem hagyod hogy megérintselek? Talán nem tetszik vagy nem élvezed?-teszem fel a legidiótább kérdést ami valaha kijött a számon..
-Így sokkal szenvedélyesebb és szexibb lesz amit csinálunk- kacsint rám- Higgy nekem!
Nem veszem be a dumáját de úgy döntök nem ez a legalkalmasabb időpont hogy ezt a témát megvitassuk így engedelmeskedem neki. Gyakorlott mozdulatokkal kötözi össze kezeim fejem fölött,gondolom nem ez az első alkalom neki.. Ajkai újra a nyakamon majd egyre lentebb és lentebb.. Gyülölöm hogy nem adhatom neki vissza azt a kényeztetést amit ő nyújt nekem..
Ismét feláll de csak addig amíg a nadrágját ,s a boxerét a földre nem dobja aztán felhelyezi az ezüst fólia tartalmát ,s már újra felettem nyújtózik el. Lassan hatol belém talán még lassabban mint legutóbb. De minél többet vársz valamire annál jobb érzés amikor magadnak tudhatod.
Testemet átjárja ugyan az a bizsergés,sőt talán most még annál is erőteljesebb . Mindennél jobban vágyom rá hogy megérintsem, magamhoz szorítsam ,s a hajába túrjak és igaza volt talán pont azért vágyom rá ennyire, pont azért ilyen szenvedélyes mert nem tehetem meg.
*
-Justin.Kérdezhetek valamit?-nyelek nagyot. Nem bírom tovább egyszerűen tudnom kell a választ mert különben beleőrülök
-Kérdezz -simít végig a vállamon
-Érzel irántam valamit?- pillantok rá szemem sarkából és látom ahogy az arca elkomorul
-Ez bonyolult.-ráncolja össze a szemöldökét . Látom hogy erősen gondolkodik a válaszon
-Próbáld meg kifejteni-erősködök de érzem hogy nem kellene. Nem biztos hogy szeretném hallani a választ de tudnom kell mire számítsak
- Nézd.. Nem kérheted egy embertől hogy szeressen legalább is egy olyan embertől aki soha nem szeretett még senkit a szülein kívül ami már rettenetesen régen volt. Nem tudom milyen érzés az ha valakit szeretsz nem voltam szerelmes és valószínűséggel nem is leszek soha. El sem tudom képzelni hogy mit érzel irántam,hogy milyen érzés az. Jó vagy talán rossz érzés. De mivel engem szeretsz csak az utóbbi lehet .. Szóval az igazság az hogy nem tudom Emily. De azt tudom hogy fontos vagy számomra. Féltelek és nem akarlak egyedül hagyni egy percre sem.
2016. június 1., szerda
22.fejezet Minden rosszabbra fordult
Másnap reggel
Bár Amy szerint reggel van ,az égbolt csak egy hangyányit világosabb mint tegnap éjjel. Tekintetem a mellettem szuszogó Justinra tapad. Olyan nyugodtnak,gondtalannak tűnik az arca. Ujjaim kéztetést éreznek rá hogy megérintsék. Bőre sima,ránctalan, olyan fiatalnak tűnik..Kezem arcáról kócos selymes hajába csusszan. Testem szinte beleborzad a vágyba amit érzek minden egyes pillanatban mikor vele vagyok. Képes vagyok egy mosolyától elolvadni még ha olyan ördögi is az a mosoly.
Szemeit lassan nyitja ki majd az enyémre tapadnak. Ajkait szélesre húzza és én belehalok hogy nem csókolhatom meg azokat a tökéletes ajkakat. Fogalmam sincs hogy alacsonyodhattam le idáig. Gusztustalan és egyben mámorító gondolatok kavarognak bennem azután a személy után akit mindennél jobban kellene gyűlölnöm. De ugy gondolom hogy a családunk történelmet irt azzal hogy a boszorkányok és a vadászok egy fedél alatt élnek bár megjegyzem ez nem mindenkinek van ínyére... És ahhoz hogy legyőzzük a Fekete boszorkányt minden segítségre szükségünk lesz
Nem bírok magammal.. ujjaimmal hajába markolok majd ajkaimat övéire tapasztom és magamhoz szorítom
-Emily!Ne csináld!-húzódik el mellőlem
Szemeimmel az ágyat pásztázom zavaromban.
-Miért vagy ilyen el utasító velem?
-Nézd..-teszi kézfejét enyémre ,de elrántom. Nem bírom elviselni az érintését
-Őszinte leszek veled.Segítek megmenteni anyádat de amint megtaláltuk amit keresel,elmegyek.-néz keserűen a szemembe ,mely a döbbenettől még pislogni is elfelejt.Hogy érti azt hogy elmegy...Még is hogy teheti ezt velem .Mintha nem tudná milyen nehéz volt számomra mikor legutóbb faképnél hagyott és most hogy azt hittem minden rendbe jött köztünk újra el akart hagyni. Az én hibám. Túl naiv vagyok . 'köztünk' nincs olyan kifejezés hogy köztünk ,nincs olyan hogy ' MI' soha nem is volt és soha nem is lesz. Feleslegesen áltatom magam és már én sem értem még is mit művelek... Saját magam gyötröm egy olyan kapcsolat miatt,egy olyan ember miatt aki soha nem fog tudni szeretni soha nem lesznek olyan érzései irántam mint amilyeneket én táplálok felé. Igaza van talán az lenne a legjobb ha elmenne és fátylat borítanak mind arra ami eddig történt. Csak hogy nekem szükségem van rá.
Már épp készülök minden gondolatomat a fejéhez vágni amikor a Amy ránk töri az ajtót a legjobb pillanatban.
-Jó reggelt! Remélem jól aludtatok - lép be a szőkeség viháncolva én pedig megtudnám folytani egy kanál vízben..
- Neked is jó reggelt Amy! Köszönjük szépen nagyon kényelmes volt az ágy - feleli Justin olyan nyájasan amitől mindjárt elhányom magam. Közben a ruháiért nyúl és elkezd felöltözni. Én is így teszek de egy szót sem szólok.
-Ohhh megzavartam valamit?-vigyorog még jobban amit eddig nem hittem hogy lehetséges..
-Semmit!- vágja rá Jus erőteljes,érdes hangon majd ki is viharzik az ajtón.
-Minden rendben ?-fordul felém
-Persze-motyogom orrom alatt amiből nyílvánvalóan lelehet következtetni hogy semmi sincs rendben..
Bár Amy szerint reggel van ,az égbolt csak egy hangyányit világosabb mint tegnap éjjel. Tekintetem a mellettem szuszogó Justinra tapad. Olyan nyugodtnak,gondtalannak tűnik az arca. Ujjaim kéztetést éreznek rá hogy megérintsék. Bőre sima,ránctalan, olyan fiatalnak tűnik..Kezem arcáról kócos selymes hajába csusszan. Testem szinte beleborzad a vágyba amit érzek minden egyes pillanatban mikor vele vagyok. Képes vagyok egy mosolyától elolvadni még ha olyan ördögi is az a mosoly.
Szemeit lassan nyitja ki majd az enyémre tapadnak. Ajkait szélesre húzza és én belehalok hogy nem csókolhatom meg azokat a tökéletes ajkakat. Fogalmam sincs hogy alacsonyodhattam le idáig. Gusztustalan és egyben mámorító gondolatok kavarognak bennem azután a személy után akit mindennél jobban kellene gyűlölnöm. De ugy gondolom hogy a családunk történelmet irt azzal hogy a boszorkányok és a vadászok egy fedél alatt élnek bár megjegyzem ez nem mindenkinek van ínyére... És ahhoz hogy legyőzzük a Fekete boszorkányt minden segítségre szükségünk lesz
Nem bírok magammal.. ujjaimmal hajába markolok majd ajkaimat övéire tapasztom és magamhoz szorítom
-Emily!Ne csináld!-húzódik el mellőlem
Szemeimmel az ágyat pásztázom zavaromban.
-Miért vagy ilyen el utasító velem?
-Nézd..-teszi kézfejét enyémre ,de elrántom. Nem bírom elviselni az érintését
-Őszinte leszek veled.Segítek megmenteni anyádat de amint megtaláltuk amit keresel,elmegyek.-néz keserűen a szemembe ,mely a döbbenettől még pislogni is elfelejt.Hogy érti azt hogy elmegy...Még is hogy teheti ezt velem .Mintha nem tudná milyen nehéz volt számomra mikor legutóbb faképnél hagyott és most hogy azt hittem minden rendbe jött köztünk újra el akart hagyni. Az én hibám. Túl naiv vagyok . 'köztünk' nincs olyan kifejezés hogy köztünk ,nincs olyan hogy ' MI' soha nem is volt és soha nem is lesz. Feleslegesen áltatom magam és már én sem értem még is mit művelek... Saját magam gyötröm egy olyan kapcsolat miatt,egy olyan ember miatt aki soha nem fog tudni szeretni soha nem lesznek olyan érzései irántam mint amilyeneket én táplálok felé. Igaza van talán az lenne a legjobb ha elmenne és fátylat borítanak mind arra ami eddig történt. Csak hogy nekem szükségem van rá.
Már épp készülök minden gondolatomat a fejéhez vágni amikor a Amy ránk töri az ajtót a legjobb pillanatban.
-Jó reggelt! Remélem jól aludtatok - lép be a szőkeség viháncolva én pedig megtudnám folytani egy kanál vízben..
- Neked is jó reggelt Amy! Köszönjük szépen nagyon kényelmes volt az ágy - feleli Justin olyan nyájasan amitől mindjárt elhányom magam. Közben a ruháiért nyúl és elkezd felöltözni. Én is így teszek de egy szót sem szólok.
-Ohhh megzavartam valamit?-vigyorog még jobban amit eddig nem hittem hogy lehetséges..
-Semmit!- vágja rá Jus erőteljes,érdes hangon majd ki is viharzik az ajtón.
-Minden rendben ?-fordul felém
-Persze-motyogom orrom alatt amiből nyílvánvalóan lelehet következtetni hogy semmi sincs rendben..
-Remélem! Mert minden erődre és figyelmedre szükséged lesz hogy elő hívd a portált.
-Nem kell aggódnod. Minden a legnagyobb rendben- erőltetek magamra egy halvány mosolyt majd az ajtó felé indulok
-Szóval szerintem ott kellene próbálnunk ahol megnyitottátok a portált- ül le mellénk az asztalhoz
-És ebben a sötétségben honnan fogjuk tudni még is hol pottyantunk le az égből -forgatom meg a szemem
-Ha tényleg te vagy a kulcs....akkor érezni fogod az energiáját-vet felém egy gúnyos mosolyt. Istenem lehet valakit még ennél is jobban gyűlölni.....
-De sietnünk kell mielőtt újra leszáll a sötétség. Ilyenkor az árnyak úgy mondd vissza vonulnak ,de minden sötét zugban ott rejtőznek.
Kérdés nélkül állunk fel az asztaltól. Odakint szinte ugyanolyan sötét van mint eddig.. és csak most tűnik fel hogy a testemből már nem árad az a ragyogó fény mint eddig. Valahol mélyen megnyugvást jelent hogy eltűnt és nem úgy kell élnem mint egy csodabogár akit mindenki megbámul,már ha az én fajtám mondhat ilyet.
Viszont ebben a sötétségben jól jönne az a plusz segítség. Így Amyvel mindketten élő lámpává változtatjuk tenyerünket.
Már legalább egy kilométert gyalogoltunk de én semmit sem érzek. Már az idegeimre mennek a "na és most" kérdezgetéseikkel.
Nem emlékszem hogy ilyen sok idő alatt találtunk volna rá Amyre.
Justinéktól picit lemaradva ballagok utánuk. Úgy érzem magam mint egy kóbor kutya akit épp most hagytak el és találtak helyette egy szebbet,s jobbat.
Fejemben szüntelenül a Justinnal töltött pillanatok kavarognak. Mikor elhagyott ,majd visszajött ,s a tudat hogy újra el fog hagyni. Mikor fejemet felemelem a földről tekintetem rögtön a karomra téved és tudom hogy megtaláltuk amit kerestünk. Az ujjbegyeimtől kezdve lassan kúszik végig egész testemen az energia ami megtölti a testem fényességgel. Úgy tapad rám mint egy burok. Mintha a saját pajzsom lenne.Justinék tátott szájjal bámulnak rám én pedig szó nélkül indulok a célom felé. Olyan érzés mintha valami hívogatna. Vonzana. Vonzza az energiát ami hozzám kapcsolódik és tudom hogy engedelmeskednem kell neki. Hátra sem nézve szedem a lábaimat.Jelenleg legszívesebben a legmesszebb rohannék Justintól. Hogy mit érzek most iránta. Haragot. Mérhetetlen haragot. Gyűlölöm őt. A viselkedéséért és azért amiért csak velem ilyen elutasító. Lehet hogy nem vagyok tapasztalt a fiúk terén hisz még azt sem vettem észre hogy a legjobb barátom szerelmes belém. De azt igen ahogy Justin néz Amyre. A beszéde ,a stílusa ahogy végig néz a szemével rajta. A pillantása ugyan olyan szenvedélyes mint azon az éjszakán amit együtt töltöttünk. Jelenleg úgy érzem az lenne a legjobb ha itt hagynám mindkettőjüket és akkor aztán azt csinálhatnának egymással amit csak akarnak. Csak nekem ne kelljen látnom. Most jött el az a pillanat amikor elszállt minden reményem Justinnal kapcsolatban .
Most már tudom hogy nincsenek érzelmei. Egyáltalán nincsenek. Tudja hogyan érzek iránta és még is megmeri ezt csinálni velem még hozzá a szemem előtt. Nagyon jól tudja hogy szeretem és egy másik lánnyal kezd flörtölni teljesen nyilván valóan. Ennél gusztustalanabb már nem is lehetne.
Lábaim hirtelen megtorpannak. Megérkeztem. Ez az a pont ahol lezuhantunk a portálból.
Fogalmam sincs mit csináljak hogyan nyissam meg ezért ösztönösen cselekszem.
Szemeim lehunyom majd minden erőmmel próbálok rá kapcsolódni a portál energiáira. Próbálom Justint kiszorítani az elmémből ,de sehogy sem sikerül. Düh harag csalódottság és szerelem .Mind egyszerre kavarognak bennem. Így nem lehet semmire sem koncentrálni!
Újra próbálkozom ezáltal még erősebben . A fejem zúgni kezd,a testem mintha szét akarna robbanni a túltöltöttségtől. Majd hűvös szellő csapja meg az arcomat és szememet kinyitva megpillantom a fejem felett kavargó gyönyörű kék örvényt. Mély levegőt veszek és hezitálok. Minden porcikám azt súgja hogy hagyjam itt őket. Menjek el és örökre felejtsem el még a nevét is. Mikor már majdnem mellém érnek látják az arcomon hogy hezitálok. Kezemet az örvény felé emelem ,s készülök hogy ott hagyjam őket.
-Ne!!! Emily!-rohannak felém mindketten.
Az eszem azt súgja hogy menjek. De a szívem mint mindig most is közbe szól. Néha azt kívánom bár ne is lenne inkább. Mikor mindketten mellém érnek mélyet sóhajtok. Justin érthetetlenül és meglepődötten bámul rám amit én csak egy grimasszal válaszolok le.
- Fogjuk meg egymás kezét, és bármi is történjen ne engedjük el egymást!- okoskodik még most is Ms Szőke mindent tudó .. Justin engedély kérően néz mélyen szemembe majd nagyot sóhajtok és megfogom kezét. Testemen végig szalad a hideg. Mikor nem lesz rám ennyire hatással...
Próbálok koncentrálni de így még is hogy várják el tőlem hogy bármire is tudjak..
Mély levegőt szippantok tüdőmbe majd kifújom és minden erőmmel próbálom felidézni a képet amint kisgyermekként játszok Erenfield gyönyörű szép tisztásán.
Csak hogy a fejemben folyton belemotoszkál egy nem kívánatos személy. Elképzelem ahogy a tisztáson fekszünk egymás mellett. Orrunkat átjárja a friss virág illat. Aztán a következő pillanatban a vadász szálláson vagy minek is nevezhetném,de otthonnak biztosan nem. A szobájában vagyunk és érzem magamon minden csókját és érintését.
A szemeim azonnal ki pattannak. Majd körbenézek és csak két értetlen és türelmetlen szempárral találom szemben magam. Nem sikerült. Idegesen ráncolom össze homlokom ,s újra próbálkozom.
Most nem elképzelem a helyet hanem a portált próbálom hívni.S koncentrálni annak energiáira.Testemet mintha valami vonzaná majd felfelé kezdené húzni. mikor szemeim kinyitom a lábam már nem érinti a földet viszont a portál csak az én energiáimat kezdi magához vonzani. Justinék ugyanúgy a földön maradtak.
-Szorítsátok a kezem!- utasítom őket majd elmormolok egy lebegő varázsigét de nem segít.
Minden erőmmel leszorítom a testemet a földhöz majd erősen magamhoz szorítom mindkettőjüket.
-Kapaszkodjatok!- s amint elrugaszkodom a portál egy másodperc alatt szippant mindannyiunkat magába. Testem alatt a kemény hideg földet érzem meg ahogy rápuffanunk.
-Ne!!- fogom idegességemben fejem -Ez nem lehet!- járkálok fel-alá
-Ne aggódj! Minden rendben lesz- próbál megölelni Justin ,de ellököm magamtól
-Még is hogy lenne rendben???- ez nem Erenfield! A templomban vagyunk! Ott vagyunk ahonnan elindultunk és elpocsékoltunk kitudja mennyi időt. Nem fogjuk tudni időben elhozni a vérvirágot, anya nem gyógyul meg és nem fogjuk tudni megölni a boszorkányt sem!!! Így néz ki az amikor valami rendben van szerinted??- ordítok. A kiborulás szélén állok. Ennek nem így kellett volna történnie. Erenfieldbe kellett volna a portálnak vinnie és erre visszajutottunk oda ahova elindultunk. Semmi értelme nem volt ennek az egésznek.
Sőt.. minden még rosszabbra fordult- figyelem szemem sarkából Justint amint Amyt méregeti ,s kérdezgeti hogy biztos nem esett -e baja illetve ütötte e meg magát-
Szó nélkül lépek ki a portál mögötti ajtón.Lerohanok a lépcsőkön és megdöbbenve látom hogy az autónk még mindig ott áll a kulccsal az indítóban. Elfordítom,sebességbe teszem majd a gázra taposok. Bekapcsolom a rádiót hogy elnyomják a gondolataimat melyek kezdenek lassan az őrületbe kergetni ,s próbálok a béna vezetésemre koncentrálni hogy ne öljem meg se saját magam sem bárki mást.
A szemeim azonnal ki pattannak. Majd körbenézek és csak két értetlen és türelmetlen szempárral találom szemben magam. Nem sikerült. Idegesen ráncolom össze homlokom ,s újra próbálkozom.
Most nem elképzelem a helyet hanem a portált próbálom hívni.S koncentrálni annak energiáira.Testemet mintha valami vonzaná majd felfelé kezdené húzni. mikor szemeim kinyitom a lábam már nem érinti a földet viszont a portál csak az én energiáimat kezdi magához vonzani. Justinék ugyanúgy a földön maradtak.
-Szorítsátok a kezem!- utasítom őket majd elmormolok egy lebegő varázsigét de nem segít.
Minden erőmmel leszorítom a testemet a földhöz majd erősen magamhoz szorítom mindkettőjüket.
-Kapaszkodjatok!- s amint elrugaszkodom a portál egy másodperc alatt szippant mindannyiunkat magába. Testem alatt a kemény hideg földet érzem meg ahogy rápuffanunk.
-Ne!!- fogom idegességemben fejem -Ez nem lehet!- járkálok fel-alá
-Ne aggódj! Minden rendben lesz- próbál megölelni Justin ,de ellököm magamtól
-Még is hogy lenne rendben???- ez nem Erenfield! A templomban vagyunk! Ott vagyunk ahonnan elindultunk és elpocsékoltunk kitudja mennyi időt. Nem fogjuk tudni időben elhozni a vérvirágot, anya nem gyógyul meg és nem fogjuk tudni megölni a boszorkányt sem!!! Így néz ki az amikor valami rendben van szerinted??- ordítok. A kiborulás szélén állok. Ennek nem így kellett volna történnie. Erenfieldbe kellett volna a portálnak vinnie és erre visszajutottunk oda ahova elindultunk. Semmi értelme nem volt ennek az egésznek.
Sőt.. minden még rosszabbra fordult- figyelem szemem sarkából Justint amint Amyt méregeti ,s kérdezgeti hogy biztos nem esett -e baja illetve ütötte e meg magát-
Szó nélkül lépek ki a portál mögötti ajtón.Lerohanok a lépcsőkön és megdöbbenve látom hogy az autónk még mindig ott áll a kulccsal az indítóban. Elfordítom,sebességbe teszem majd a gázra taposok. Bekapcsolom a rádiót hogy elnyomják a gondolataimat melyek kezdenek lassan az őrületbe kergetni ,s próbálok a béna vezetésemre koncentrálni hogy ne öljem meg se saját magam sem bárki mást.
2016. április 7., csütörtök
21.fejezet ~ Árny világ
Justinnal mindketten érezzük ,hogy a vesztünkbe rohanunk . Minden az én hibám. Nem lett volna szabad felelőtlenül neki vágnom egy ilyen útnak ,főleg úgy ,hogy azt sem tudom hogyan működik ez a kulcs-portál-világok közti ugrálás.. S nem elég ,hogy a saját életem teszem kockára még a Justinét is veszélybe sodrom..
A sötétben rohanunk. Semmit sem látunk csak annyit amennyit a tulajdon testem bevilágít,s azt a kis fénycsóvát melyet a mágiámmal a segítségünkre tudtam varázsolni. Just szorosan ölelem magamhoz ne hogy az árnyak elragadják mellőlem. Mióta megérkeztünk úgy érzem egyre gyengébb vagyok,s ez a varázserőmön is látszik. Ahogy haladunk a sötétben a fénycsóvám úgy halványul.Nagyon nagy szerencsének nyugtázhatom ,hogy a testembe szabadult a templom körüli energia mert ha igaz az amit Justin gondol az árnyak már rég elragadtak volna minket.
-Te is látod??-hallom Justin döbbent hangját
Néhány méterre apró fényt pillantok meg.
-Siessünk!- szedjük egyre szaporábban lépteinket
-Héé! Van ott valaki?!-kiáltok a sötétbe mire az apró fény egyre nagyobb lesz ,s felénk közeledik.Aztán újra távolodni kezd. Justinnal futásnak eredünk ,de én.egyre jobban kezdek fáradni. Már nem én ölelem Just hanem Ő vonszol maga után.
-Várjon!-ordít elhaló hangon Justin. Nem mondja de látom ,hogy Ő is ugyanoly gyenge mint én.
A fénycsóva megáll. Nem közeledik ,s nem is.távolodik
Ahogy közeledünk egy vékony hosszú szőke hajú lányt pillantok meg. Jussal egymásra nézünk majd utolsó erőnket összeszedve rohanni kezdünk.
-Állj!-kiált felénk a,lány mikor Ő is megpillamt minket
-Kik vagytok?-mondja miután megtorpanunk ,s csak akkor veszem észre hogy a.fény nem egy lámpából vagy eszközből származik ,hanem a lány kezéből. Ami csak egyet jelenthet..
-Nem akarunk bajt! Csak eltévedtünk-mondja rekedtes hangon Jus
A lány kacarászva mered ránk.
-Elég rossz helyre tévedtetek -nevetgél még mindíg bennem pedig kezd felmenni a pumpa
-Erre mi is rájöttünk-morgom hangosan
-Gyertek utánam-szólal meg csillingelő hangon majd elindul mi pedig követjük.
Néhány méter gyaloglás után egy kis kunyhót pillantunk meg egy domb oldalában. Verőfényes világítással.
Mrs Szőke kinyitja az ajtót ,s mosolyogva beinvitál minket. A kunyhó nem is tudom.. Szó szerint egy.domb oldalában van benne a falak földböl vannak de ettől eltekintve elég otthonos. Ahoz képest ,hogy nem hiszem hogy bárhonnan is.szerezhetett asztalt széket ágyat tányérokat stb stb.. Gondolom varázsolta hisz ezen a helyen véleményem szerint semmi sincs..
-Köszönjük ,hogy beengedtél az otthonodba !-nyújt kezet mosolyogva Justin
-Justin vagyok, Ő pedig Emily -biccent felém
-Amanda vagyok.,de szólítsatok csak Amynek-ráz kezet bűbájos mosollyal Jussal én meg csak némán állok és fortyogok magamban
-Mit keresel itt ?-nézek rá kérdően
-Hát ez egy hosszú történet -neveti el magát én meg csak bámulok rá ,még is.mi lehet ennyire vicces abban ,hogy.egy.sötét árnyakkal teli helyen él akik kiszipolyozzák az emberből az élet erőt..
- Foglaljatok helyet. -Mutat az asztal felé- Egy.csésze teát?-csettint az ujjával s az asztalon egy frissen főzött teás kanna jelenik meg 3db csészével az oldalán - Biztos átfagytatok- nyúl a kannához majd tele tölti a csészéket. Minden mozzanatát rezzenéstelenül figyelem. Valami azt súgja ,hogy ne bizzak benne és nálunk az első számú szabály ,hogy soha ne bízz egy boszorkányban.. Viszont a második az ,hogy ne bízz egy vadászban és erre.tessék.. Remélem most is kellemesen csalódni fogok.
-Szóval ,hogy kerültél ide?- veszem magam elé a csészét de nem iszom belőle ,s közben próbálom Jusnak szemkontaktussal üzenni ,hogy.Ő se tegye. De nem figyel rám.. Folyamatosan mint megtudtuk Amyt bámulja amitől én kezdem magam egyre kellemetlenebbül érezni. Bár nem hibáztatom. Amy hosszú haja laza hullámokban omlik vállára ,kék szemei szinte megbabonáznak karcsú teste pedig azt sugalja ilyen egy tökéletes nő. Nem volt már éppen fiatal. 25 -ös éveiben járhatott. S ez volt az ami miatt kétségeim támadtak. Túl tökéletes minden féle szempontból ahoz képest amilyen helyen él.
- Úgy 8-10 évvel ezelőtt ,de már nem is számolom -kacagott fel. -Erenfieldben háború dúlt. A Fekete boszorkány pusztított a falumban. S akik nem álltak az Ő oldalára azt vagy megölte vagy ide száműzte. 5 társammal kerültem ide ,de mára már csak én maradtam egyedül a sötétben -szomorodott el.
-Miért nem próbáltál kijutni? Hisz boszorkány vagy-vonom fel szemöldökömet
- Azt hiszed nem próbáltam?!-vonja fel ő,is szemöldökét - Az átjárót lezárták. Senki nem ment innen se ki se be.. Egészen mostanáig.. Rögtön meghallottam az árnyak suttogását két személy érkezéséről ,s azonnal elindultam megnézni mi történt.
A büntudat rögtön a csontomig hatolt. Mi vagyunk a hibásak azért mert ez a szegény lány 5 társával itt élte le élete egy nagyobb részét. Anya volt az aki lezárta a portált ,hogy.Erenfieldet megmentse ,s engem a világok közti átjárástól..
Justin szótlanul hallgat ,s a teáját szürcsöli. Ő is tudja ,tudja hogy a mi hibánk ez az egész. Ennél jobb már nem is lehetne.
-De még is. Ti hogy kerültök ide és mitől ragyog az egész tested?- tekintete az arcomat fürkészi mintha olvasni akarna belőle
- Erenfieldbe tartottunk. Magam se értem ,miért ide jutottunk.-motyogom zavartan remélve ,hogy.nem kérdezősködik tovább
-Kinyitottátok a portált?-néz rám megdöbbenve hatalmas kék szemeivel.
-Igen -motyogom idegesen
-Van fogalmatok róla ha a királynő rájön erre mekkora veszedelmet szabadítotok a világokra?!- pattan fel székéről majd idegesen magyarázva járkál ide oda
-A 'királynő' egyáltalán nem királynő a mi világunkban. És semmit nem tud tenni mert nincs nála a kulcs -felelem higgadtan
Mire nevetve felém fordul
-Azt hiszed a királynő nem tud megszerezni egy nyamvadt kulcsot.??'
-Nem!-vigyorgok rá vissza majd felállok a helyemről - Mert Én vagyok a.kulcs!!
A sötétben rohanunk. Semmit sem látunk csak annyit amennyit a tulajdon testem bevilágít,s azt a kis fénycsóvát melyet a mágiámmal a segítségünkre tudtam varázsolni. Just szorosan ölelem magamhoz ne hogy az árnyak elragadják mellőlem. Mióta megérkeztünk úgy érzem egyre gyengébb vagyok,s ez a varázserőmön is látszik. Ahogy haladunk a sötétben a fénycsóvám úgy halványul.Nagyon nagy szerencsének nyugtázhatom ,hogy a testembe szabadult a templom körüli energia mert ha igaz az amit Justin gondol az árnyak már rég elragadtak volna minket.
-Te is látod??-hallom Justin döbbent hangját
Néhány méterre apró fényt pillantok meg.
-Siessünk!- szedjük egyre szaporábban lépteinket
-Héé! Van ott valaki?!-kiáltok a sötétbe mire az apró fény egyre nagyobb lesz ,s felénk közeledik.Aztán újra távolodni kezd. Justinnal futásnak eredünk ,de én.egyre jobban kezdek fáradni. Már nem én ölelem Just hanem Ő vonszol maga után.
-Várjon!-ordít elhaló hangon Justin. Nem mondja de látom ,hogy Ő is ugyanoly gyenge mint én.
A fénycsóva megáll. Nem közeledik ,s nem is.távolodik
Ahogy közeledünk egy vékony hosszú szőke hajú lányt pillantok meg. Jussal egymásra nézünk majd utolsó erőnket összeszedve rohanni kezdünk.
-Állj!-kiált felénk a,lány mikor Ő is megpillamt minket
-Kik vagytok?-mondja miután megtorpanunk ,s csak akkor veszem észre hogy a.fény nem egy lámpából vagy eszközből származik ,hanem a lány kezéből. Ami csak egyet jelenthet..
-Nem akarunk bajt! Csak eltévedtünk-mondja rekedtes hangon Jus
A lány kacarászva mered ránk.
-Elég rossz helyre tévedtetek -nevetgél még mindíg bennem pedig kezd felmenni a pumpa
-Erre mi is rájöttünk-morgom hangosan
-Gyertek utánam-szólal meg csillingelő hangon majd elindul mi pedig követjük.
Néhány méter gyaloglás után egy kis kunyhót pillantunk meg egy domb oldalában. Verőfényes világítással.
Mrs Szőke kinyitja az ajtót ,s mosolyogva beinvitál minket. A kunyhó nem is tudom.. Szó szerint egy.domb oldalában van benne a falak földböl vannak de ettől eltekintve elég otthonos. Ahoz képest ,hogy nem hiszem hogy bárhonnan is.szerezhetett asztalt széket ágyat tányérokat stb stb.. Gondolom varázsolta hisz ezen a helyen véleményem szerint semmi sincs..
-Köszönjük ,hogy beengedtél az otthonodba !-nyújt kezet mosolyogva Justin
-Justin vagyok, Ő pedig Emily -biccent felém
-Amanda vagyok.,de szólítsatok csak Amynek-ráz kezet bűbájos mosollyal Jussal én meg csak némán állok és fortyogok magamban
-Mit keresel itt ?-nézek rá kérdően
-Hát ez egy hosszú történet -neveti el magát én meg csak bámulok rá ,még is.mi lehet ennyire vicces abban ,hogy.egy.sötét árnyakkal teli helyen él akik kiszipolyozzák az emberből az élet erőt..
- Foglaljatok helyet. -Mutat az asztal felé- Egy.csésze teát?-csettint az ujjával s az asztalon egy frissen főzött teás kanna jelenik meg 3db csészével az oldalán - Biztos átfagytatok- nyúl a kannához majd tele tölti a csészéket. Minden mozzanatát rezzenéstelenül figyelem. Valami azt súgja ,hogy ne bizzak benne és nálunk az első számú szabály ,hogy soha ne bízz egy boszorkányban.. Viszont a második az ,hogy ne bízz egy vadászban és erre.tessék.. Remélem most is kellemesen csalódni fogok.
-Szóval ,hogy kerültél ide?- veszem magam elé a csészét de nem iszom belőle ,s közben próbálom Jusnak szemkontaktussal üzenni ,hogy.Ő se tegye. De nem figyel rám.. Folyamatosan mint megtudtuk Amyt bámulja amitől én kezdem magam egyre kellemetlenebbül érezni. Bár nem hibáztatom. Amy hosszú haja laza hullámokban omlik vállára ,kék szemei szinte megbabonáznak karcsú teste pedig azt sugalja ilyen egy tökéletes nő. Nem volt már éppen fiatal. 25 -ös éveiben járhatott. S ez volt az ami miatt kétségeim támadtak. Túl tökéletes minden féle szempontból ahoz képest amilyen helyen él.
- Úgy 8-10 évvel ezelőtt ,de már nem is számolom -kacagott fel. -Erenfieldben háború dúlt. A Fekete boszorkány pusztított a falumban. S akik nem álltak az Ő oldalára azt vagy megölte vagy ide száműzte. 5 társammal kerültem ide ,de mára már csak én maradtam egyedül a sötétben -szomorodott el.
-Miért nem próbáltál kijutni? Hisz boszorkány vagy-vonom fel szemöldökömet
- Azt hiszed nem próbáltam?!-vonja fel ő,is szemöldökét - Az átjárót lezárták. Senki nem ment innen se ki se be.. Egészen mostanáig.. Rögtön meghallottam az árnyak suttogását két személy érkezéséről ,s azonnal elindultam megnézni mi történt.
A büntudat rögtön a csontomig hatolt. Mi vagyunk a hibásak azért mert ez a szegény lány 5 társával itt élte le élete egy nagyobb részét. Anya volt az aki lezárta a portált ,hogy.Erenfieldet megmentse ,s engem a világok közti átjárástól..
Justin szótlanul hallgat ,s a teáját szürcsöli. Ő is tudja ,tudja hogy a mi hibánk ez az egész. Ennél jobb már nem is lehetne.
-De még is. Ti hogy kerültök ide és mitől ragyog az egész tested?- tekintete az arcomat fürkészi mintha olvasni akarna belőle
- Erenfieldbe tartottunk. Magam se értem ,miért ide jutottunk.-motyogom zavartan remélve ,hogy.nem kérdezősködik tovább
-Kinyitottátok a portált?-néz rám megdöbbenve hatalmas kék szemeivel.
-Igen -motyogom idegesen
-Van fogalmatok róla ha a királynő rájön erre mekkora veszedelmet szabadítotok a világokra?!- pattan fel székéről majd idegesen magyarázva járkál ide oda
-A 'királynő' egyáltalán nem királynő a mi világunkban. És semmit nem tud tenni mert nincs nála a kulcs -felelem higgadtan
Mire nevetve felém fordul
-Azt hiszed a királynő nem tud megszerezni egy nyamvadt kulcsot.??'
-Nem!-vigyorgok rá vissza majd felállok a helyemről - Mert Én vagyok a.kulcs!!
2016. április 5., kedd
20.fejezet ~ Ragyogás
Arcomon egy meleg kéz simogatását éreztem meg mire lassan kinyitottam a szemem ,s tekintetem Justinéval találkozott.
Valószínűleg elaludtam a hosszú úton.
Körbepillantok. A fák levelei és indái belepték a helyet. Előttünk egy hatalmas két tornyos templom áll egyáltalán nem szokványos kinézettel. Tornyai a felhőkig nyúlnak. Falai különös díszítésekkel pompázik,de ami a legkülönösebb benne,hogy körülötte minden ragyog. Mintha egy burok venné körül. Csillogó pompában táncol ,s lesem bírom róla venni a szemem. Mintha vonzana magához és a vonzás egyre erősebb lenne.
Gondolkodás nélkül szállok ki az autóból majd Justin is így tesz.
-Em?! Mit csinálsz?- kérdezi csilingelő hangon
A tudatom elködösült és mintha a szám összetapadt volna. Megszólalni sem bírtam csak azt éreztem ,hogy meg kell érintenem azt a fényes csodát ami a szemem előtt lebeg.
-Emily! Neee!-hallom Justin üvöltését mikor a kezem már csak néhány centire jár ,de nem állok meg.
Ahogy megérintem mintha villám csapna belém,de nem fáj. Sőt..olyan érzés mintha a mágia áramolna bele a testembe ,s megtöltené minden porcikámat. Szemeimet lassan nyitom ki ahogy érzem az erőt egyre gyengébben áramolni testemben, majd hirtelen meghőkölök.
Az épületre nézek majd látom ahogy a fényes csillogó burok a testembe száll majd tovább ragyog körülöttem.
-Mi a f....- hallom Justint miközben felém közeledik ,s a templomról az utolsó fénycsóva is belém költözik.
Egy pillanatra megszédülök ,de Jus időben kapcsol így erős karjait a derekam köré fonja.
-Jól vagy?
- Te is látod?- bámulom fényben úszó testrészeim, majd Justinra pillantva aggodalmat látok a szemébe.
-Igen.. De még is mi a franc volt ez? Erről nem volt szó....- engedi el derekam majd telefonja után nyúl,de én gyorsabb vagyok és elkapom kezét
-Jól vagyok... Tényleg. Ne hívd fel anyámat! Kérlek!- vetek felé egy biztató pillantást majd nagyot sóhajt és elrakja telefonját eredeti helyére.
- Köszönöm! Most pedig menjünk- biccentek az épület felé- Nincs vesztegetni való időnk. Két hét múlva vérhold , és anya szerint odabent máshogy telik az idő.. Sokkal gyorsabban-sóhajtok nagyot
Justin ujjait összekulcsolja enyémekkel, majd bólint egyet,hogy megértette. Érintésére szívem hevesebben kezdett verni ,s arca közelségére pillantásom az ajkain időzött ,melyet Ő is észre vett majd széles vigyorra húzta őket így kizökkentve engem felfokozott érzelmi állapotomból ,majd idegesen indultam meg a bejárat felé.
A templom belülről még hatalmasabb mint kívülről látszott és egyáltalán nem olyan mint amilyennek képzeltem. Sehol egy kereszt ,se egy gyóntató pad sőt még padsorok sincsenek benne csak egy hatalmas üres terem s belőle nyíló több mint 10 ajtó és lépcső sor.
-Azt hiszem ez nem lesz olyan egyszerű mint gondoltuk- morog idegesen Justin
-Egyesével haladunk- bólintottam majd az első baloldali lépcsősorhoz vettem az irányt.Ha jól emlékszem anya valami emelvényről beszélt egy eldugott toronyban szóval az ajtók mögött semmiképp sem lehet.
Már a harmadik lépcsősor mögötti helyet kutatjuk át,ami nem éppen lépcsőház szerűséghez vezet.. A lépcsők mindegyike egy külön emelvényre vezet a templomon belül,pedig egy óriás kör udvarra nézett. Az emelvényeken belül két ajtó volt külön külön termekkel amelyek szintén üresen álltak. Már már kételkedni kezdtem benne hogy jó helyen járunk e..
Idegesen caflatok az emelvény oldalában található ajtóhoz majd a döbbenettől szinte Justin karjaiba ugrok mert nem éppen erre számítottam.
Azt gondoltam h az "emelvényen van elrejtve az egyik toronyban" azt jelenteni h valami magas dolgon van elhelyezve egy mágikus tárgy vagy bármi... ehelyett..... a szó szoros értelmében egy ajtó mögött volt... Ahogy kinyitottam az ajtót sűrű kék örvénnyel néztem farkas szemet..
-Ezek szerint megtaláltuk..- pillant rám Jus nagy barna szemeivel.
Nagyot nyelek. Majd szemügyre veszem az ajtó mögött forgó kék örvényt ( lásd trailer 1.)
- Tudod még is hogy kell használni ??- mered rám Justin ideges tekintettel ,amiben ha nem tévedek egy kis félelem is megcsillant. Néhány másodpercig tétovázok mit is mondjak.. Ha az ott félelem volt akkor talán jobb ha nem tudja az igazságot.
-Mindjárt kiderül...- hirtelen megragadom karját majd beugrok vele az örvénybe. Mindkettőnk száját hangos sikoltások hagyják el és csak zuhanunk... zuhanunk a végtelenségig és kezd olyan érzésem lenni mintha soha nem lenne vége ,de aztán hirtelen erős puffanást érzek magam alatt ,s megérzem a talajt. Összeszorított szemeimet félve nyitom ki ,de semmit sem látok. Korom sötét nehezedik ránk ,s az átjáró hirtelen mint egy örvény felszívódik fejünk fölött.
-Justin?!!! -kiabálom nevét ,hisz szinte semmit sem látok..az egyetlen ami fény erőt ad az nem más mint én... a testem ami szüntelenül ragyog azóta is a fénytől ami jelen pillanatban csak a segítségemre válhat...
-Justin!!- próbálok talpra állni ,de mintha valami vissza tartana. mintha folyamatosan kiszívná belőlem az erőt. Felállok majd újra elesek. Aztán hirtelen hideg levegő csapja meg arcomat mintha valami elsuhant volna mellettem. Azonnal talpra állok majd körbe fordulok,de semmit sem látok.
-Emily!!- hallom Justin erőtlen sikolyát ,s azonnal rohanni kezdek a hang irányába.
Ahogy Justinhoz egyre közelebb érek úgy tompulnak el sikolyai ,mintha..nem is tudom.. kiszívnák belőle az erőt.. Még gyorsabban kezdek szaladni amennyire csak bírok majd megpillantom ahogy a földön fekszik. Nem vagyok enne biztos ,de mintha valami lebegne felette.
Aztán ahogy egész közel érek hozzá már tudom,biztosan tudom ,hogy az a valami tényleg ott van és kiszívja Justin energiáját, de ahogy már csak 2-3 méterre vagyok mintha megíjedne tőlem ,s azon nyomban eltűnik a sötétségben.
-Úristen Justin..Mondd ,hogy jól vagy!-térdelek mellé ,majd karomat lapockái alá csúztatom ,hogy segítsek neki felülni. Táskámból elő veszem a vizespalackot majd a szája elé tartom amiből kortyol néhány cseppet. Arcát vizsgálom majd kezeit de támadásnak azokon semmi jele.
-Mégis mi a franc volt ez??? Olyan volt mintha kiszívná belőled az életet??-nézek rá kétségbe esve ,s még mindig testét vizsgálom szemeimmel
- Ezek árnyak.. és nem az erőt akarta kiszívni belőlem, hanem az életet.- motyogja erőtlenül
-Miiiiii???- visítom
-Szerencsére időben jöttél.. és a legnagyobb szerencsénk az ,hogy ragyogsz...Nem bírják a fényt-húzza apró mosolyra ajkait.
-Még is hol a francban vagyunk...-pillantok körbe mintha látnék is valamit..
-Fogalmam sincs..de az biztos,hogy nem Erenfieldben..
Valószínűleg elaludtam a hosszú úton.
Körbepillantok. A fák levelei és indái belepték a helyet. Előttünk egy hatalmas két tornyos templom áll egyáltalán nem szokványos kinézettel. Tornyai a felhőkig nyúlnak. Falai különös díszítésekkel pompázik,de ami a legkülönösebb benne,hogy körülötte minden ragyog. Mintha egy burok venné körül. Csillogó pompában táncol ,s lesem bírom róla venni a szemem. Mintha vonzana magához és a vonzás egyre erősebb lenne.
Gondolkodás nélkül szállok ki az autóból majd Justin is így tesz.
-Em?! Mit csinálsz?- kérdezi csilingelő hangon
A tudatom elködösült és mintha a szám összetapadt volna. Megszólalni sem bírtam csak azt éreztem ,hogy meg kell érintenem azt a fényes csodát ami a szemem előtt lebeg.
-Emily! Neee!-hallom Justin üvöltését mikor a kezem már csak néhány centire jár ,de nem állok meg.
Ahogy megérintem mintha villám csapna belém,de nem fáj. Sőt..olyan érzés mintha a mágia áramolna bele a testembe ,s megtöltené minden porcikámat. Szemeimet lassan nyitom ki ahogy érzem az erőt egyre gyengébben áramolni testemben, majd hirtelen meghőkölök.
Az épületre nézek majd látom ahogy a fényes csillogó burok a testembe száll majd tovább ragyog körülöttem.
-Mi a f....- hallom Justint miközben felém közeledik ,s a templomról az utolsó fénycsóva is belém költözik.
Egy pillanatra megszédülök ,de Jus időben kapcsol így erős karjait a derekam köré fonja.
-Jól vagy?
- Te is látod?- bámulom fényben úszó testrészeim, majd Justinra pillantva aggodalmat látok a szemébe.
-Igen.. De még is mi a franc volt ez? Erről nem volt szó....- engedi el derekam majd telefonja után nyúl,de én gyorsabb vagyok és elkapom kezét
-Jól vagyok... Tényleg. Ne hívd fel anyámat! Kérlek!- vetek felé egy biztató pillantást majd nagyot sóhajt és elrakja telefonját eredeti helyére.
- Köszönöm! Most pedig menjünk- biccentek az épület felé- Nincs vesztegetni való időnk. Két hét múlva vérhold , és anya szerint odabent máshogy telik az idő.. Sokkal gyorsabban-sóhajtok nagyot
Justin ujjait összekulcsolja enyémekkel, majd bólint egyet,hogy megértette. Érintésére szívem hevesebben kezdett verni ,s arca közelségére pillantásom az ajkain időzött ,melyet Ő is észre vett majd széles vigyorra húzta őket így kizökkentve engem felfokozott érzelmi állapotomból ,majd idegesen indultam meg a bejárat felé.
A templom belülről még hatalmasabb mint kívülről látszott és egyáltalán nem olyan mint amilyennek képzeltem. Sehol egy kereszt ,se egy gyóntató pad sőt még padsorok sincsenek benne csak egy hatalmas üres terem s belőle nyíló több mint 10 ajtó és lépcső sor.
-Azt hiszem ez nem lesz olyan egyszerű mint gondoltuk- morog idegesen Justin
-Egyesével haladunk- bólintottam majd az első baloldali lépcsősorhoz vettem az irányt.Ha jól emlékszem anya valami emelvényről beszélt egy eldugott toronyban szóval az ajtók mögött semmiképp sem lehet.
Már a harmadik lépcsősor mögötti helyet kutatjuk át,ami nem éppen lépcsőház szerűséghez vezet.. A lépcsők mindegyike egy külön emelvényre vezet a templomon belül,pedig egy óriás kör udvarra nézett. Az emelvényeken belül két ajtó volt külön külön termekkel amelyek szintén üresen álltak. Már már kételkedni kezdtem benne hogy jó helyen járunk e..
Idegesen caflatok az emelvény oldalában található ajtóhoz majd a döbbenettől szinte Justin karjaiba ugrok mert nem éppen erre számítottam.
Azt gondoltam h az "emelvényen van elrejtve az egyik toronyban" azt jelenteni h valami magas dolgon van elhelyezve egy mágikus tárgy vagy bármi... ehelyett..... a szó szoros értelmében egy ajtó mögött volt... Ahogy kinyitottam az ajtót sűrű kék örvénnyel néztem farkas szemet..
-Ezek szerint megtaláltuk..- pillant rám Jus nagy barna szemeivel.
Nagyot nyelek. Majd szemügyre veszem az ajtó mögött forgó kék örvényt ( lásd trailer 1.)
- Tudod még is hogy kell használni ??- mered rám Justin ideges tekintettel ,amiben ha nem tévedek egy kis félelem is megcsillant. Néhány másodpercig tétovázok mit is mondjak.. Ha az ott félelem volt akkor talán jobb ha nem tudja az igazságot.
-Mindjárt kiderül...- hirtelen megragadom karját majd beugrok vele az örvénybe. Mindkettőnk száját hangos sikoltások hagyják el és csak zuhanunk... zuhanunk a végtelenségig és kezd olyan érzésem lenni mintha soha nem lenne vége ,de aztán hirtelen erős puffanást érzek magam alatt ,s megérzem a talajt. Összeszorított szemeimet félve nyitom ki ,de semmit sem látok. Korom sötét nehezedik ránk ,s az átjáró hirtelen mint egy örvény felszívódik fejünk fölött.
-Justin?!!! -kiabálom nevét ,hisz szinte semmit sem látok..az egyetlen ami fény erőt ad az nem más mint én... a testem ami szüntelenül ragyog azóta is a fénytől ami jelen pillanatban csak a segítségemre válhat...
-Justin!!- próbálok talpra állni ,de mintha valami vissza tartana. mintha folyamatosan kiszívná belőlem az erőt. Felállok majd újra elesek. Aztán hirtelen hideg levegő csapja meg arcomat mintha valami elsuhant volna mellettem. Azonnal talpra állok majd körbe fordulok,de semmit sem látok.
-Emily!!- hallom Justin erőtlen sikolyát ,s azonnal rohanni kezdek a hang irányába.
Ahogy Justinhoz egyre közelebb érek úgy tompulnak el sikolyai ,mintha..nem is tudom.. kiszívnák belőle az erőt.. Még gyorsabban kezdek szaladni amennyire csak bírok majd megpillantom ahogy a földön fekszik. Nem vagyok enne biztos ,de mintha valami lebegne felette.
Aztán ahogy egész közel érek hozzá már tudom,biztosan tudom ,hogy az a valami tényleg ott van és kiszívja Justin energiáját, de ahogy már csak 2-3 méterre vagyok mintha megíjedne tőlem ,s azon nyomban eltűnik a sötétségben.
-Úristen Justin..Mondd ,hogy jól vagy!-térdelek mellé ,majd karomat lapockái alá csúztatom ,hogy segítsek neki felülni. Táskámból elő veszem a vizespalackot majd a szája elé tartom amiből kortyol néhány cseppet. Arcát vizsgálom majd kezeit de támadásnak azokon semmi jele.
-Mégis mi a franc volt ez??? Olyan volt mintha kiszívná belőled az életet??-nézek rá kétségbe esve ,s még mindig testét vizsgálom szemeimmel
- Ezek árnyak.. és nem az erőt akarta kiszívni belőlem, hanem az életet.- motyogja erőtlenül
-Miiiiii???- visítom
-Szerencsére időben jöttél.. és a legnagyobb szerencsénk az ,hogy ragyogsz...Nem bírják a fényt-húzza apró mosolyra ajkait.
-Még is hol a francban vagyunk...-pillantok körbe mintha látnék is valamit..
-Fogalmam sincs..de az biztos,hogy nem Erenfieldben..
2016. április 1., péntek
19.fejezet~ Indulás
Sziasztok!! Borzasztóan sajnálom ,hogy ennyire elcsúsztam a részekkel de rengeteg dolgom volt! Igyekszem mostantól sűrűbben hozni a részeket,de sajnos most is csak egy rövid részre volt időm,így holnap hozom a folytatását! Remélem velem tartotok. Köszönöm a több mint 3500 oldalmegjelenítést és a komikat! Ha tetszik jelezzétek továbbra is ,hogy velem vagytok! Jó olvasást :)))))
-Óriási hiba volt...-pattan fel mellőlem Justin ,ruháit összekapkodva a földröl.
-Hiba???.. Szerintem csodálatos volt- köszörülöm ki torkomból a szavakat.
-Ez soha többet nem fordulhat elö!- lép ki az ajtón majd becsapja maga mögött.
Az ágyon apróra húzom magam össze. Átölelem lábaimat majd csendben zokogok. Könnyeim szüntelenül folynak. Hogy lehetek ennyire hülye.. Hányszor fog még ez megtörténni??! Idióta módjára újra és újra megbízom benne. Elhiszem ,hogy érez valamit,hogy akár szerethetne is aztán koppanok. Kopp kopp folyamatosan.. Túlságosan hiszékeny és szeretet éhes vagyok. De többé nem leszek az. Útoljára hagytam igy magam megalázni Justin Biebernek.. S mindenki másnak.
Én a jó kis boszorkány.. És mit érek vele?? Semmit.. Soha többé nem akarok már Jó lenni..
Nem akarok többé sirni semmi és senki miatt. Erős leszek. Legyőzhetetlen. Egy igazi boszorkány!
Felállok az ágyról felveszem a földről a ruháimat majd gondolkodás nélkül kiviharzok Mr.Seggfej szobájából s egy szál fehérneműbe caflatok a szobám felé.
-Őmm..Emily?!- néz rám Ry kérdően a szobájából kilépve.
-El az utamból!-teszem magam elé kezemet ,intve hogy ne most akarjon kérdőre vonni
Szobámba érve szekrényemhez lépek. Céltudatosan keresgélek valami fekete gönc után mire végre a kezembe akad egy nadrág és egy lenge csipkés topp. Felhúzom a lapostalpú fekete bokacsizmám ,majd a bőrkabátom. Tökéletes nyugtázom magamban a tükröt bámulva. Így nem nézek ki jókislánynak. Összeszedem az asztalról a jegyzeteket melyek segítenek eljutni Erenfieldbe. Nem tudom mi lesz és ,hogy hol keressem sem a virágot sem a portált se semmit . Csak egyet tudok..minél messzebb akarok kerülni Biebertől!
Lerohanok az emeletről ,ki a házból egészen apám kocsiáig. Tétovázva szállok az autóba hisz a vezetés nem az erősségem ,s erre nincs varázsige. De ha legutóbb ment akkor remélem most is.
Kesztyűtartóban kotorászok a kulcs után de semmi.. Az ülés alatt és a műszerfalon sincs.. Francba sziszegem hangosan mire kopogtatnak az ablakon. Justin a kulcsot lóbálva vigyorog rám.
-Ezt keresed??
-Add azt ide!-szállok ki az ajtón
-Csak nem akartál nélkülem menni?-a tipikus vigyora ott virít az arcán.. Gyülölöm
-A legkevésbé sem vágyom rád!-köpöm oda a szavakat
-Egy órája még nem ezt mondtad -kacsint rám
-Egy órája még nem gyűlöltelek ennyire! Szóval ide a kulcsot mielőtt én veszem el tőled!- szúrom szemem mélyen az övéibe ,s felöltöm arcomra azt a vigyort amit Ő visel.
Arca komolyra vált. Tekintete ellágyúl majd mély levegőt vesz.
-Csak nem gondolod ,hogy elengedlek egyedül egy idegen világba??-néz komoran.
Akaratlanul is felszakad belőlem a kacagás.
Oldalra pillantok majd a hozzánk legközelebb lévő fát egy egyszerű mozdulattal erőfeszítés nélkül ,gyökerestől kicsavarom a földből s a levegőbe emelem.
-Látod ezt?-kérdem lenézően..
Néhány másodperc után lassan vissza helyezem helyére majd a földvarázslatával befedem a lukat s rengeteg tápanyagot juttatok a fának ,hogy helyre jöjjön,s szinte egyszerre virágokba és gyümölcsökben pompázik. Na ennyit a jókislányságról...
-Nincs rád szükségem! Most pedig add ide a kulcsot!- tartom elé tenyerem.
-Nem!- feleli majd engem kikerülve beszáll a kocsiba a vezető ülésre. Bekapcsolja a biztonsági övet ,s vigyorogva bámul rám.
Hát ez remek. Mozdulatlanul állok ,s csak figyelem Őt.Rájövök ,hogy ez az egyik oka annak hogy bele szerettem .A makacssága a hajthatatlansága ,s hogy minden úgy történik ahogy Ő akarja. Hiába ellenkezem.Ha jönni akar akkor jönni is fog...
-Óriási hiba volt...-pattan fel mellőlem Justin ,ruháit összekapkodva a földröl.
-Hiba???.. Szerintem csodálatos volt- köszörülöm ki torkomból a szavakat.
-Ez soha többet nem fordulhat elö!- lép ki az ajtón majd becsapja maga mögött.
Az ágyon apróra húzom magam össze. Átölelem lábaimat majd csendben zokogok. Könnyeim szüntelenül folynak. Hogy lehetek ennyire hülye.. Hányszor fog még ez megtörténni??! Idióta módjára újra és újra megbízom benne. Elhiszem ,hogy érez valamit,hogy akár szerethetne is aztán koppanok. Kopp kopp folyamatosan.. Túlságosan hiszékeny és szeretet éhes vagyok. De többé nem leszek az. Útoljára hagytam igy magam megalázni Justin Biebernek.. S mindenki másnak.
Én a jó kis boszorkány.. És mit érek vele?? Semmit.. Soha többé nem akarok már Jó lenni..
Nem akarok többé sirni semmi és senki miatt. Erős leszek. Legyőzhetetlen. Egy igazi boszorkány!
Felállok az ágyról felveszem a földről a ruháimat majd gondolkodás nélkül kiviharzok Mr.Seggfej szobájából s egy szál fehérneműbe caflatok a szobám felé.
-Őmm..Emily?!- néz rám Ry kérdően a szobájából kilépve.
-El az utamból!-teszem magam elé kezemet ,intve hogy ne most akarjon kérdőre vonni
Szobámba érve szekrényemhez lépek. Céltudatosan keresgélek valami fekete gönc után mire végre a kezembe akad egy nadrág és egy lenge csipkés topp. Felhúzom a lapostalpú fekete bokacsizmám ,majd a bőrkabátom. Tökéletes nyugtázom magamban a tükröt bámulva. Így nem nézek ki jókislánynak. Összeszedem az asztalról a jegyzeteket melyek segítenek eljutni Erenfieldbe. Nem tudom mi lesz és ,hogy hol keressem sem a virágot sem a portált se semmit . Csak egyet tudok..minél messzebb akarok kerülni Biebertől!
Lerohanok az emeletről ,ki a házból egészen apám kocsiáig. Tétovázva szállok az autóba hisz a vezetés nem az erősségem ,s erre nincs varázsige. De ha legutóbb ment akkor remélem most is.
Kesztyűtartóban kotorászok a kulcs után de semmi.. Az ülés alatt és a műszerfalon sincs.. Francba sziszegem hangosan mire kopogtatnak az ablakon. Justin a kulcsot lóbálva vigyorog rám.
-Ezt keresed??
-Add azt ide!-szállok ki az ajtón
-Csak nem akartál nélkülem menni?-a tipikus vigyora ott virít az arcán.. Gyülölöm
-A legkevésbé sem vágyom rád!-köpöm oda a szavakat
-Egy órája még nem ezt mondtad -kacsint rám
-Egy órája még nem gyűlöltelek ennyire! Szóval ide a kulcsot mielőtt én veszem el tőled!- szúrom szemem mélyen az övéibe ,s felöltöm arcomra azt a vigyort amit Ő visel.
Arca komolyra vált. Tekintete ellágyúl majd mély levegőt vesz.
-Csak nem gondolod ,hogy elengedlek egyedül egy idegen világba??-néz komoran.
Akaratlanul is felszakad belőlem a kacagás.
Oldalra pillantok majd a hozzánk legközelebb lévő fát egy egyszerű mozdulattal erőfeszítés nélkül ,gyökerestől kicsavarom a földből s a levegőbe emelem.
-Látod ezt?-kérdem lenézően..
Néhány másodperc után lassan vissza helyezem helyére majd a földvarázslatával befedem a lukat s rengeteg tápanyagot juttatok a fának ,hogy helyre jöjjön,s szinte egyszerre virágokba és gyümölcsökben pompázik. Na ennyit a jókislányságról...
-Nincs rád szükségem! Most pedig add ide a kulcsot!- tartom elé tenyerem.
-Nem!- feleli majd engem kikerülve beszáll a kocsiba a vezető ülésre. Bekapcsolja a biztonsági övet ,s vigyorogva bámul rám.
Hát ez remek. Mozdulatlanul állok ,s csak figyelem Őt.Rájövök ,hogy ez az egyik oka annak hogy bele szerettem .A makacssága a hajthatatlansága ,s hogy minden úgy történik ahogy Ő akarja. Hiába ellenkezem.Ha jönni akar akkor jönni is fog...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)